Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

1500 sportoló lett beteg augusztus óta

Létrehozva:

Kézilabda / Fotó: Pozsonyi Roland

A járvány második hulláma alatt összesen több mint 1500 igazolt sportoló betegedett meg Magyarországon – írja a Blikk.hu. 

Számos példa van rá, hogy erejük teljében lévő élsportolók is megfertőződtek a vírussal. Bánhidi Bence (25), a Szeged kézilabdázója is átesett a rajta: bevallotta, nem gondolta volna, hogy a vírus képes ledönteni a lábáról egy 130 kilós embert egy nap alatt. Az OSC vízilabdázója, Tóth Kristóf (24) augusztusban kétoldali tüdőembóliával és tüdőgyulladással került kórházba, másfél hétig mesterségesen segítették a légzését. A Diósgyőrtől távozott finn jégkorongozónál, Mikko Pukkánál (38) pedig az atlatszo.hu szerint a túl korai visszatérése után diagnosztizáltak szívizomgyulladást. A fizikailag erős egyéneknél is lehetnek életveszélyes szövődményei a betegségnek, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a sportorvosi ajánlásokat betartva térjenek vissza a pályára. A tünetek súlyosságától függően csak 3-6 hetes pihenő és kardiológiai vizsgálat után állhatnak újra edzésbe. 

Az esetszámok arról tanúskodnak, komoly különbségek adódhatnak abból, hogy egyes klubok, szövetségek mennyire veszik komolyan a veszélyt.

“A vírus több belső szerv gyulladását okozhatja, ezért van szükség a megfelelő monitorozásra. A szív érintettsége azért is veszélyes, mert amíg tüdőgyulladás esetén a sportoló maga is érzi a légzésén a problémát, a szívizomgyulladás nem feltétlenül jár figyelmeztető jellel, vagy rosszabb esetben csak a szervezet összeomlása előtti másodpercekben – mondta dr. Toman József, az OSEI-en belül működő Válogatottkereteket Ellátó Szolgálat vezető keretorvosa a Blikknek.

A legmagasabb bejelentett esetszám a kézilabdásoknál van. Ennek egyik oka, hogy kifejezetten sok érintkezéssel járó sportról van szó, másrészről pedig sokat is tesztelnek, ami követendő példa a többi sportág és klub számára.

Legnépszerűbb cikkeink