Magyarország
Hiába versenyez a világ, a magyarok 47 százaléka egyértelműen elutasítja a védőoltást
Az orosz oltószerrel 7 százalék, a kínaival 4 százalék oltatná be magát.
A magyarok túlnyomó része biztosan nem oltatná be magát koronavírus elleni vakcinával – derült ki az Euronews kutatásából. Az Opinio által 1231 fős mintán végzett reprezentatív felmérés eredménye szerint a megkérdezettek mindössze 17 százaléka adatná be magának az oltást, ha a vakcina elérhetővé válna. 47 százalék egyértelműen elutasította az oltás lehetőségét, 36 százalék pedig még nem döntötte el.
Ez a fokú bizalmatlanság világszinten is kiemelkedő. A Nature magazinban október végén megjelent, a föld lakosait reprezentáló felmérésből az derült ki, hogy a bolygó lakosságának több mint 60 százaléka kérné az oltást, ha az elérhetővé válna, tizennégy százalék nem tudja és mindössze mintegy tizenöt százalék mondta azt, hogy biztosan nem kérne vakcinát.
A magyarországi felmérésből az is kiderült, hogy az oltást választók milyen arányban fogadják el a különböző országokban készült vakcinát. A legtöbb megkérdezett egy Magyarországon gyártott védőoltást választana, valamivel kevesebben kérnének az amerikai fejlesztésű vakcinából, a magyar kormány által megrendelt orosz gyártmányú oltószert viszont egyértelműen elutasítják, a megkérdezettek mindössze 7 százaléka oltatná be ezzel magát, és ennél is kevesebben, mindössze 4 százalék kérne a kínai vakcinából.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt