Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

SZFE-hallgatók: A barikádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük

Létrehozva:

A járványhelyzetre való tekintettel kiköltöznek a hallgatók az elfoglalt épületekből, de az ellenállást nem adják fel.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói kedd délután bejelentették, hogy a Hallgatói Önkormányzat november 9-én a bírósághoz fordult, mert a vezetőség szerintük a felsőoktatási törvényt megsértve függesztette fel az oktatást az SZFE-n. Elmondásuk szerint az Oktatási Hivatalt is felkeresték, hogy ismerjék el az egyetemen folyó oktatást. „Bízunk benne, hogy az Oktatási Hivatal elismeri az egyetemi tanítást, és így nem jutnak érvényre az oktatásunk ellehetetlenítésére irányuló törekvések” – fogalmaztak.

A diákok úgy látják, a járványügyi intézkedéseket betartani járványügyi kötelességük, ezért november 11-től digitális oktatásra állnak át, ami azt is jelenti, hogy kedden elhagyják mind a három elfoglalt egyetemi épületet. „Mivel követeléseink továbbra sem teljesültek és a minisztériummal minden igyekezetünk ellenére nem kezdődtek meg az érdemi tárgyalások, a blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük” – mondták a hallgatók. A diákok továbbra is eltökéltek: „Az egyetem mi vagyunk, a blokád pedig addig tart, amíg a hatalmi nyomás meg nem szűnik” – mondták.

A diákok úgy érzik, a blokád 70 napja alatt megmutatták, hogyan érdemes ellenállni az elnyomásnak. Megköszönték a intézmények utcáiban lakók türelmét, a rendőrök munkáját és a magyar társadalom támogatását. „Nélkületek, a nap mint nap tőletek kapott lelkesítő szavak nélkül, az adományaitok nélkül nem lennénk ilyen betonbiztosak abban, hogy képesek vagyunk folytatni a küzdelmet a jövőben” – fogalmaztak a diákok, akik ellenállássuk leglátványosabb eszközének az egyetem fizikai elfoglalását tartják, de úgy látják, a pandémia miatt erre a továbbiakban nincs lehetőségük.

A hallgatók a blokád utolsó napján megemlékeztek az egészségügyi dolgozókról is, az egyetem épületén lógó legnagyobb transzparens a mai naptól eltávolításáig egy vöröskeresztet fog ábrázolni.

Cserdi Dóra

Legnépszerűbb cikkeink