Magyarország
Alig büntetett kormánypárti politikusokat Kövér
A házelnök előszeretettel osztogatja a büntetéseket, de főleg ellenzéki politikusoknak.
2010 óta összesen 79 millió forintnyi büntetést szabtak ki képviselőkre, elsősorban ellenzéki politikusokra, ugyanis ennek az összegnek mindössze 0,56 százalékát kellett a kormánypártiaknak befizetniük – írja szerdai számában a Népszava. Ez persze azzal is magyarázható, jegyzi meg a lap, hogy a fideszes kétharmad nyomasztó súlyával szemben az ellenzék csak úgy tud látványosan tiltakozni, ha megszegik a szabályokat. Amikor a túlóratörvény miatt 2018 decemberében elfoglalták az elnöki pulpitust és megpróbálták megakadályozni a törvény elfogadását, sok képviselő kapott büntetést, összesen több mint 40 millió forintot.
De ebben a parlamenti ciklusban csak Jakab Pétert 5,7 millió forintnyi fizetéstől fosztották meg. Kövér László házelnök csak azért több mint 4,4 millió forintot szabott ki a Jobbik elnökére, mert egy zsák krumplit próbált Orbán Viktor miniszterelnöknek adni az Országgyűlésben. Ezzel Jakab lett a legjobban büntetett parlamenti képviselő, megelőzve a 2,5 millió forintnál járó párbeszédes Tordai Bencét.
A képviselőnek a büntetést a fizetéséből vonják le, így a szabályok szerint egy ideig csak minimálbérnyi juttatást kaphat Jakab. – Osztunk szorzunk a feleségemmel, és mint mindent, úgy ezt is meg fogjuk oldani. A feleségem tudja, hogy amit a fejembe veszek, azt véghez viszem – reagált a Népszavának Jakab Péter.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója