Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Valakit feljelent az ellenzék – talán még Kövér Lászlót is

Létrehozva:

Fotó: MTI / Mónus Márton

A házelnök kiszivárgott beszéde miatt tesznek feljelentést.

Kemény szavak és vádak kíséretében jelentették be online sajtótájékoztatójukon az ellenzéki szövetség képviselői, hogy feljelentést tesznek Kövér László házelnök másfél éve elhangzott, a napokban nyilvánosságra került, titkosszolgálati vezetők előtt tett kijelentései miatt.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a kormány az utóbbi hetekben megmutatta, hogy semmilyen törvénytelen eszköztől nem riad vissza „korrupt, aljas, tolvaj hatalmának” megtartása érdekében: előbb kiderült, hogy a kormány vásárolta meg a Pegasus nevű kémszoftvert, amivel ellenzéki politikusokat, független újságírókat és gazdasági szereplőket figyeltek meg, majd napvilágot látott Kövér László beszéde, amelyben a házelnök „arra buzdítja a titkosszolgálatok vezetőit, hogy a törvényeket megszegve, gyakorlatilag az alkotmányos rendet megzavarva figyeljék meg az ellenzéki képviselőket”.

Szabó szerint európai demokráciában példátlan, ami történt, ezért feljelentést tesznek jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazásának gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Kövér Lászlót, mint felbujtót nevezte meg.

Bangóné Borbély Ildikó, szocialista országgyűlési képviselő szerint az Orbán-kormány leépítette a demokráciát, Kövér László pedig sajátosan értelmezi a parlament működését és a magyar törvényeket, és átlépett egy olyan határt, amelyet politikusnak, közjogi méltóságnak nem szabad.

Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy az ellenzék jövő tavaszi választási győzelme után felálló nemzeti egységkormány a fideszeseket is a nemzet részének fogja tekinteni, és a tisztességesen működő polgári demokrácia visszaállítását szolgálja; Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettes pedig azt mondta, hogy nem az ország ellenségei, hanem a Fideszé. Tóth Endre, a Momentum elnökségi tagja a házelnököt „a magyar közélet egyik legfőbb kútmérgezőjének” nevezte, aki magyart magyarral állít szembe, míg Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja szerint a magyar nemzetre és az Európai Unióra a Fidesz és az a kormány jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot, amely „körözött bűnözőket és veszélyes iszlamista terroristákat telepített be Magyarországra”.

Az viszont nem derült ki teljesen egyértelműen az elhangzottakból, hogy ki ellen teszik meg feljelentésüket az ellenzéki pártok, mert ugyan, mint fentebb megírtuk, elhangzott, hogy szerintük Kövér László felbujtóként szerepel az ügyben, de hogy ki lesz majd az elsőrendű vádlott – már ha lesz egyáltalán ügy –, azt nem tudtuk meg.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink