Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Sok a meglepetés a parlamenti képviselők és miniszterek 2020-as vagyonnyilatkozatában

Létrehozva:

Szijjártó Péter, Kövér László és Lázár János is rosszabb évet zárt mint tavaly, Varga Mihály és Semjén Zsolt azonban jól zárta a tavalyi évet.

Éjféltől elérhetővé váltak a parlamenti képviselők, miniszterek 2020-as vagyonnyilatkozatai a Parlament oldalán, ezekből pedig az derül ki, hogy sem Szijjártó, sem Kövér László, sem pedig Lázár János nem tudott sokat félretenni idén.

Szijjártó Péter friss vagyonnyilatkozatából

nem derül ki, hogy miből futotta jachtozásra tavaly nyáron, a külügyminiszter vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel ajándékot.

Azonban spórolást tekintve nem mutatott jó példát, megtakarítása ugyanis közel nullára csökkent, a tavalyi 5,8 milliós megtakarítás ma már csak 222 ezer forint. 

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős tárca nélküli miniszter esetében azonban más a helyzet. XI. kerületi 240 négyzetméteres családi háza mellett ugyanis mintegy hét darab ingatlannal rendelkezik: négy szegedi, kettő budapesti és egy balatonlellei ingatlannal, ezek közül több lakást is kiad, amelyből havi 305 ezer forint körüli bevétele származik. A miniszter továbbá 26 millió forintot tart bankban. 

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes idén ügyesen takarékoskodott, kétmillió forinttal nőtt a megtakartása, ami így már 7 millió forintra rúg. Vagyonnyilatkozata szerint miniszteri fizetése 340 ezer forinttal növekedett, ami így 1millió 979 ezer forint. 

Varga Mihály pénzügyminiszter vagyonnyilatkozatában új elemként tűnt fel 12,5 millió forintnyi részvény, kötvényekben 726 ezer, állampapír formájában pedig 14,3 millió forintot tart.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vagyonnyilatkozatában nem lehet felfedezni komolyabb változást, továbbra is két XI. kerületi társasházi lakás tulajdonosa, emellett fizeti a még 2008-ban felvett 120 ezer svájci frankos hitel felét.

Matolcsy György jegybankelnök semmivel sem lett vagyonosabb idén, mint tavaly volt, továbbra is csupán 150 négyzetméteres balatonakarattyai háza van meg. Bevételei azonban kicsit nőttek: bruttó 800 ezer cafeteria ütötte a markát, oktatási anyagok lektorálásáért, valamint vizsgáztatásért 750 ezer körüli összeg, míg az általa alapított Budapest Institute of Banking Kft.-től augusztusban 779 ezer, szeptembertől decemberig pedig 765 ezer forintot kapott. 

Lázár János egy 16 hektáros szántófölddel lett gazdagabb, tavalyi tartozása azonban tovább emelkedett, az eredeti 20 millió forintos tartozáshoz most még 20 millió forint jött hozzá. 

Kövér László házelnök vagyonnyilatkozatában nincs sok változás a tavalyihoz képest: továbbra is felerészben tulajdonosa egy szigetszentmiklósi háznak, azonban bankszámlája már csak 3 millió forint van, félmillióval kevesebb mint az azt megelőző évben. Ugyanúgy 10 millió forintos tartozása van, juttatásai közt pedig szolgálati Skodáját emelte ki. 

Legnépszerűbb cikkeink