Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Azerbajdzsán konzultációra hazarendelte athéni nagykövetét

Létrehozva:

Azerbajdzsán konzultációra hazarendelte athéni nagykövetét olyan értesülésekre hivatkozva, melyek szerint görög állampolgárok is részt vesznek a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban kitört harcokban – közölte csütörtökön a bakui külügyminisztérium.

„Felhívtuk a görög külügyminisztérium figyelmét olyan, nyílt forrásokból származó információkra, melyek szerint a megszállt azeri területekre külföldiek, köztük örmény származású görög állampolgárok érkeztek, hogy részt vegyenek a harcokban” – áll a tárca állásfoglalásában, amely ennek megfelelő vizsgálat lefolytatását sürgette a görög hatóságoktól.

Örményország tagadta a vádakat, Görögország pedig már szerdán hazarendelte konzultációra bakui nagykövetét, az azeri vezetés „megalapozatlan és sértő” kijelentéseire hivatkozva. A bakui kormány korábban azt állította, hogy Athén a hegyi-karabahi konfliktussal összefüggésben szélsőségeseket tűr meg területén, illetve szemet huny terroristák toborzási és Azerbajdzsán elleni kibertámadási próbálkozásai felett.

Azerbajdzsánt a hegyi-karabahi konfliktusban Törökország támogatja. Jereván állítása szerint Ankara törökbarát milicistákat küldött Szíriából Hegyi-Karabahba harcolni az azeri hadsereg oldalán. Baku és Ankara is tagadja ezt.

A vitatott hovatartozású, örmények lakta, de hivatalosan Azerbajdzsánhoz tartozó Hegyi-Karabahban és környékén szeptember 27-én robbantak ki újra a harcok, és a helyzet azóta nem csillapodott. Azerbajdzsánban és Örményországban is rendkívüli állapotot vezettek be, mozgósítást rendeltek el. Folyamatosan érkeznek hírek halottakról és sebesültekről, de a két fél hadijelentései sokszor merőben ellentmondanak egymásnak, mindegyikük saját sikereit domborítja ki, agresszornak állítva be a másikat. A nagyhatalmak – Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország és az Európai Unió – egyelőre hasztalan próbálkoznak a harcok beszüntetésére rávenni a szembenállókat.

Legnépszerűbb cikkeink