Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az EU elítéli az iráni birkózó kivégzését

Létrehozva:

Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Navid Afkari birkózó szombati kivégzését. A sportolót azért ítélték halálra Iránban, mert a bíróság szerint a 2018-as kormányellenes tüntetések során megölt egy biztonsági őrt.

Peter Stano külügyekért felelős uniós szóvivő hétfői nyilatkozatában kijelentette, hogy az EU minden körülmények között ellenzi a halálbüntetést, amely elrettentő erővel nem hat, azonban szembemegy az emberi méltósággal.

Hozzátette: az emberi jogok kérdése továbbra is központi elem az unió és Irán kapcsolataiban.

A 27 éves Afkarit gyilkosságért, illetve több más vád miatt kétszeresen ítélték halálra az ázsiai országban, melynek legfelsőbb bírósága is jóváhagyta a döntést. Afkari tárgyalásán bevallotta, hogy megölt egy biztonsági őrt, azután azonban azt állította, hogy vallomását kínzással kényszerítették ki.

A sportoló esete nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, többek között Donald Trump amerikai elnök is az ítélet megváltoztatására szólította fel Iránt, ahogy a brit és a német kormány is. Egy, a sportolók érdekeit képviselő nemzetközi szervezet, a Játékosok Világszövetsége (WPA) korábban azt javasolta, hogy Iránt zárják ki a sport világából, amennyiben végrehajtják a Navid Afkarira kiszabott halálos ítéletet.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink