Magyarország
Gazdaságfejlesztésre fordítják az ötven milliárd eurós uniós forrás jelentős részét
2021–2027-es időszakra lesz ennyi pénze Magyarországnak.
Ötven milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021–2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban. Ennek jelentős részét gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.
György László kiemelte, hogy az eddigi uniós programozási időszakok közül a következő időszakban állhat Magyarország rendelkezésére a legnagyobb forrás.
A támogatásoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy a vállalkozások mind szervezetileg, mind technológiailag meg tudjanak újulni és növelni tudják a termelékenységüket, versenyképességüket – tette hozzá.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén a gazdasági teljesítmény legfeljebb 5 százalékkal csökken, 7-9 százalék közötti GDP-arányos államháztartási hiány mellett, ami nemzetközi összehasonlításban jónak mondható. A koronavírus-járvány okozta válság ellenére azonban a magyar gazdaság középtávú kilátásai már bővülést jeleznek. A középtávú gazdasági prognózisok egyik alapja, hogy a mostani válság a 2007–2008-as recesszióval ellentétben nem strukturális, hanem bizalmi eredetű – mondta.
A kormány gazdaságvédelmi akciótervéről szólva elmondta: a veszélyhelyzeti intézkedések kihirdetése óta több mint 500 milliárd forint beruházás-ösztönző támogatásról döntöttek.
Az államtitkár szerint minden eszköz és megoldás rendelkezésre áll ahhoz, hogy ne kelljen a tavaszihoz hasonló módon lezárni a gazdaságot.
Csöbör Katalin, Miskolc országgyűlési képviselője (Fidesz) azt mondta: a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló uniós költségvetés egy helyreállítási tervet is tartalmaz. A gazdaság stabilizációja után rövidesen újra fejlődő pályára állhat az ország, Borsod pedig a fejlődés egyik motorja lehet. (MTI)
-
Magyarország2025.01.16. 6:56
Februártól drágul a műszaki vizsga, de ez még nem minden
-
Magyarország2025.02.08. 12:30
Számos program lesz a farsangi időszakban a Balatonnál
-
Magyarország2025.02.19. 10:49
Nő a bírák és a bírósági dolgozók illetménye
-
Magyarország2025.02.18. 1:16
Az állatok védelme is kiemelten fontos az extrém hideg időben