Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Három férfi megölhette és eláshatta a hitelezőjét Szentendrén

Létrehozva:

Vádat emeltek három férfi ellen, akik egy tízmillió forintos adósság miatt megölték és Szentendrén elásták hitelezőjüket – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben kedden.

A vád szerint a másodrendű vádlott tízmillió forintot kért kölcsön 2018-ban ismerősétől egy befektetéshez, melynek megvalósításába két társát is bevonta, így mindhárman a későbbi sértett adósai lettek. A hitelező többször próbálta visszaszerezni pénzét, a kölcsönt felvevő azonban csak hitegette, majd elhatározta, hogy két társával megöli a hitelezőt, hogy így szabaduljon meg az adósságtól. A gyilkosság megtervezését és végrehajtását az elsőrendű vádlott vállalta. Beszereztek egy drótkötelet, és Szentendre külterületén előre megásták a sírt.

Az első- és a másodrendű vádlott 2019. május 6-án kocsival Újpestről Szentendrére vitte a sértettet, azzal, hogy ott visszakapja a pénzét, de útközben a másodrendű vádlott által vezetett autóban az elsőrendű vádlott hátulról drótkötéllel megfojtotta a hitelezőt. Eközben a harmadrendű vádlott Szentendrén a kiásott gödörnél várakozott, s amikor két társa odaért, elvették az áldozat készpénzét, óráját, nyakláncát, majd elásták.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottra az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés tetteseként életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott, a felbujtó másod- és a bűnsegéd harmadrendű esetében pedig határozott idejű szabadságvesztést kért, továbbá csoportosan elkövetett kifosztással is megvádolta a három férfit. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink