Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Mesterházy: Gyurcsány szerepe a kormányban azután lesz kérdés, hogy megnyertük a választásokat

Létrehozva:

Mesterházy Attila bejelentette, hogy indul az MSZP társelnöki posztjáért. A Pesti Hírlap kérdéseire úgy válaszolt, hogy egyszer már tapasztalatot szerzett egy alacsony támogatottságú MSZP megerősítésében, Kunhalmi Ágnest látná szívesen maga mellett társelnökként, Gyurcsány Ferencnek pedig helye van az együttműködésben, a kormánypozíciókról való vitának viszont még nincs itt az ideje.

– Miért indul az MSZP társelnöki pozíciójáért?
– Szeretném növelni az MSZP támogatottságát. Úgy látom, hogy a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok nem tükrözik az MSZP-ben rejlő potenciált, ezért lehet növelni az MSZP támogatottságát, ráadásul a bizonytalan szavazók megszólításával, ami az egész ellenzéki együttműködés érdekét szolgálná.

– Kit tudna elképzelni maga mellé társelnöknek?
– Kunhalmi Ágnessel abszolút tudnék együtt dolgozni, korábban is tudtam. Szerintem tökéletes társelnök lenne.

– Kunhalmi Ágnes azt nyilatkozta a Népszavának, hogy ő Tóth Bertalannal indul, és hiba lenne a férfi jelöltek versenyére kihegyezni a párton belüli versenyt, hiszen a társelnöki rendszer a csapatjátékról szól…
– Mind a ketten ugyanabban hiszünk, szerintem is csapatban lehet eredményeket elérni. Én azt gondolom, hogy ez a csapat az MSZP.

– Mit gondol a közös listás indulásról?
– Nagyon régóta annak a pártján vagyok, hogy minden körzetben induljon egy jelölt a Fidesz jelöltjével szemben. Legyen egy miniszterelnök-jelölt, aki irányítja a kampányt és legyen egy közös lista, mert az a leghatékonyabb módszer a szavazatok maximalizálására. Ez a minimum, ami ahhoz kell, hogy úgy tudjunk odaállni a rajtvonalhoz, hogy van esély a sikerre. De e mellett van egy másik fontos feladat is: hogy mit kínálunk a választóknak. Azaz az egy jelölt, egy miniszterelnök-jelölt és egy lista szükséges, de nem elégséges a választási sikerhez. Nagyon fontos, hogy milyen politikával állunk ki, milyen Magyarországot akarunk építeni. Én ezt egy nemzeti modernizációs program keretében tudnám elképzelni. Korábban a Gyurcsány-kormánynak is volt hasonló – szerintem helyes – kezdeményezése és ehhez a programhoz az MSZP egy progresszív baloldali karakterrel tudna hozzájárulni, amelynek középpontjában az egyenlőtlenségek mérséklése állna.

– Személyi kérdések is felmerülnek, nem csak a program. Ön hogyan képzelné Gyurcsány Ferenc szerepét?
– Én partnerségre gondolok. Azt gondolom, hogy az együttműködés az együttműködés, nem hiszem, bárkit is ki lehetne zárni belőle, hogy mazsolázni lehetne. Kaptunk egy egyértelmű üzenetet a választóktól. Azt mondták nekünk, hogy tessék összefogni és közösen indulni a választáson. A DK az egyik legmeghatározóbb szereplő ma az ellenzéki térfélen, így nélkülük nincs győzelem.

– Kormányzati szerepet is el tud képzelni? Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt nyilatkozta a napokban, hogy Gyurcsány megígérte, nem fog kormányzati szerepet vállalni. Vadai Ágnes, a DK politikusa erre úgy reagált, hogy az ellenzéki oldalon ne folytasson senki Gyurcsány-ellenes politikát. A volt miniszterelnök maga pedig gyerekesnek nevezte az esetleges kormányzati szerepéről szóló beszélgetést.
– Azt mondanám, amit Gyurcsány Ferenc is mondott. Ilyen kérdések akkor relevánsak, ha megnyertük már a választásokat. Minden ellenzéki pártnak arra kell koncentrálnia, hogy a saját – és ezáltal az összefogás – erejét növelje. Én ezzel akarok foglalkozni.

– Választások előtt nem érdemes arról beszélni, hogy melyik politikust milyen pozícióban láthatják majd viszont, ha megnyeri a választásokat az az erő, amelyet ő is képvisel? Nem lehetséges, hogy ez a kérdés szerepet játszik a választók végső döntésében?
– Én azt tapasztalom, hogy a választókat jobban érdekli, hogy mi milyen Magyarországot akarunk. Azt látom három fő válságterület jelenik meg a világban, és Magyarországon is. Az egyik az egyenlőtlenség, a másik a demokrácia, a harmadik pedig az ökológiai válság és erre a három válságra kell a politikának – mind a világban, mind az Európai Unióban, mind Magyarországon – választ adni. Ha nekünk erre érvényes válaszaink vannak, akkor a választók azt értékelik. Az MSZP-nek, baloldali pártként az egyenlőtlenségek csökkentésére kell leginkább koncentrálnia. Mi ennek segítségével tudunk erős karaktert építeni. Más pártok pedig talán más válságterületekre tudnak jó válaszokat adni, így állhatna elő az a bizonyos nemzeti modernizációs (kormány)program. Ez alapján a választási győzelem után pedig el kell kezdeni a koalíciós egyeztetéseket, hiszen ezek a pártok értelemszerűen koalíciós kormányzásra készülnek 2022 után.

– Miben különböztetné meg magát a versenytársaitól? Miért lenne ön jobb társelnöke az MSZP-nek?
– Másokról nem nyilatkoznék. Én azt vállalom, hogy az MSZP támogatását növelni fogom. Áll mögöttem olyan teljesítmény és tapasztalat, amely alapján ez reális célkitűzés, hiszen annak idején 2010-ben 16 százalék körüli támogatással vettem át az MSZP-t és a következő két évben 32-33 százalékig tudtuk feltornázni a párt támogatását. De a kudarcokból is sokat tanultam. Mindezek alapján állítom, hogy ha lehetőséget kapok, akkor az MSZP erősebb párt lesz 2021-ben mint ma.

Legnépszerűbb cikkeink