„Megdöbbentem, hogy ilyet is lehet írni”

Takács Bogi író, szerkesztő, költő és kritikus, önéletrajzában a következőképpen határozza meg magát: „magyar, zsidó, agender és transznemű”. Többek közt erről is kérdeztük az első magyar Hugo-díjas szerzőt, de szóba került az amerikai fantasztikus irodalom, a Galaktika folyóirat, és hogy miket érdemes olvasni manapság.

– Tavaly és tavalyelőtt is jelölték önt a legjobb sci-fi és fantasy művekért, valamint a műfajban elért eredményekért járó Hugo-díjra, idén pedig meg is kapta rajongói írók kategóriában. Mennyire lepődött meg?
– Ez közönségszavazásos díj, szóval akár sejthettem volna, de egyáltalán nem számítottam rá. Nyáron is tanítottam online, és pont aznap kellett lezárni a szemesztert; úgy gondoltam, az elkövetkező napokat azzal töltöm, hogy behozom a mindenféle egyéb lemaradásomat, valamint lapraszerelt bútor összerakásával és hasonlókkal ünnepeljük a gyerekünk születésnapját. A születésnap megünneplődött, a bútor is lassan összerakódik – eddig még csak egyszer ejtettem a lábamra. Az egyéb lemaradásaimhoz nem igazán jutottam még…

– Pontosan mit takar ez a kategória, és milyen – most már Hugo-díjas – írásokat lehet olvasni öntől?
– Mindenfélét csinálok, írok, szerkesztek, kritikus vagyok; ezt a díjat az utóbbi minőségemben kaptam mint a fantasztikumról sokat beszélő személy. Van egy könyvesblogom, meg különböző folyóiratokba is írok kritikákat, esszéket. Akörül minden évben nagy az értetlenkedés, hogy a folyóiratokban megjelent írások mennyiben számítanak „rajongói”-nak, és hol húzódik a határ: ha tíz dollárt fizetnek érte? Ötvenet? A döntősöknek le kell adniuk egy csomagot az előző évben közölt munkáikból, úgyhogy én úgy válogattam össze az enyémet, hogy azokat a szövegeket tettem előre, amiket a saját blogomra raktam ki, mert azokért konkrétan senki sem fizetett. (Ha valaki szeretne, a Patreonon szponzorálhat, de azt inkább azok szeretik, akik a novelláimat vagy a verseimet akarják olvasni.)

– Írásaiban a transzneműséget járja körül a fantasztikus irodalom eszközeivel. Hogy talált rá erre a műfajra?
– Előbb találtam rá, mint a transzneműségre – második generációs sci-fi-olvasó vagyok, a szüleim mindketten szeretik a fantasztikus könyveket. Otthon volt bőven Galaktika, Kozmosz könyvek és hasonlók; és ha már kéznél voltak, akkor el is olvastam őket. Összeolvastam úgy általában is mindent. Tizenegy évesen Cordwainer Smithtől a Shayol bolygó megrázó volt (a Galaktika 165. lapszámában jelent meg, Füssi-Nagy Géza fordításában), akkor megdöbbentem, hogy ilyet is lehet írni. Szerintem ma is hatásos írás, főleg, ha valaki szereti a testhorrort; és ma már a bibliai utalásokat is észreveszem benne. Azért inkább felnőtteknek ajánlanám!

– Jó ideje Amerikában él. Mi ennek az oka?
– Amerikában írom a doktorimat, közben kisebb-nagyobb vargabetűkkel, költözködéssel. A párom már régebb óta Amerikában él, és itt össze tudtunk házasodni és más olyan hasonló hétköznapi dolgokat művelni, amelyekre Magyarországon azóta sincs jogi lehetőség. (Ő R.B. Lemberg fantasyszerző, épp most fog megjelenni a The Four Profound Weaves című könyve.) De előtte is éltem külföldön, Ausztriában. Korábban Erasmus-ösztöndíjjal voltam Norvégiában még egyetemistaként, és sokat hallgattam rokonoktól, ismerősöktől, hogy „máshol se jobb, mint Magyarországon”. Ehhez képest a norvég valóság… vagy akár az osztrák valóság is egészen más volt. Már önmagában az meglepett, hogy nem kötöttek belém úton-útfélen; tehát hogy ez nem szükségszerűség, nem feltétlenül bennem van a hiba. Szóval ott és akkor eldöntöttem, hogy marad a külföld, aztán lesz, ami lesz.

– Miben más az amerikai fantasztikum, mint más országok fantasztikus irodalma?
– A fantasztikum fősodra jelenleg sajnos elképesztő mértékben Amerika-centrikus. Ami az amerikai piacon megjelenik, azt fordítják aztán mindenféle más nyelvre, miközben angolra meglepően kevés fantasztikus irodalmat fordítanak – és azoknak is a nagy részét szépirodalomként, nem zsánerirodalomként tálalva, így a zsánerolvasó sokszor egyáltalán nem találja meg azokat a címeket, amik különben őt jó eséllyel érdekelnék. Talán ez a legnagyobb különbség, és ez mindenre kihat: például sokan úgy érzik Amerikában, hogy elég hazai fantasztikus műveket olvasniuk, ez a kategória mindent lefed; ez más országokban nem így működik.

– Ha az ember egy kicsit jobban el akar mélyedni azokban a művekben, melyek a marginalizált csoportoknak adnak teret, mit ajánl, hol érdemes elkezdeni?
– Angolul a díjátadón elmondott beszédemben ajánlottam más kritikusokat is, szóval velük kezdeném. A szövege fenn van a weblapomon, a videó pedig, ha minden igaz, hamarosan felkerül a Hugo-díj honlapjára. Magyarul kicsit nehezebb a helyzet, de azért itt is vannak olyan bloggerek, akik hasonló témákkal foglalkoznak – szívesen olvasom például Szilviót, aki az Egy meleg srác olvas blogot írja. Ha pedig egy konkrét kötet megtetszett, akár itt, akár máshol, a Moly.hu-n általában jók a hasonló könyvajánlatok. Így találtam nemrégiben például Tomáš Zmeškal falhozvágóan jó, Az ékírásos szerelmeslevél című regényét. Ez nem LMBT-témájú és nem is fantasztikum, hanem huszadik századi történelmi családregény, de azért apró spekulatív elemeket tartalmaz. Viszont inkább azért számíthat a műfaj kedvelőinek az érdeklődésére, mert hozza a sci-fiből és fantasyből megismert és megkedvelt megközelítést: a lendületes, szokatlan ötletekre épülő történetszövést. A marginalizált csoportokhoz meg annyiban kapcsolódik, hogy a szerző kongói származású cseh állampolgár. Ezúton is kívánok mindenkinek jó olvasnivalókat!

(Cikkünk eredetileg a Pesti Hírlap hétvégi, nyomtatott kiadásában jelent meg.)