Magyarország
Soha nem volt még ekkora a magyar költségvetés hiánya
Több mint 2000 milliárd forintra nincs fedezet a büdzsében.
Júliusban az államháztartás 328 milliárd forintos hiánnyal zárt, így a héthavi hiány elérte a 2165 milliárd forintot, amely minden idők legnagyobb deficitszáma – írta a Népszava.
A pénzügyi tárca közleménye szerint bár a gazdasági kilábalás már megkezdődött, a veszélyhelyzet utáni újraindítás a költségvetésből továbbra is komoly forrásokat igényel. 2020 júliusában nem érkezett uniós bevétel a költségvetésbe, így a 2020. évi első héthavi bevétel összesen 489,5 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a 2020. évi, július végi uniós kiadások megközelítették az 1274,9 milliárd forintot.
A lap szerint az egészségügyi, a járvány elleni védekezési kiadásokra és a gazdaság újraindítására mintegy ezer milliárdot költöttek el az az első hét hónapban, ám a pénz egy része olyan helyekre került, amelynek semmi köze a járvány elleni védekezéshez. Több száz milliárd forint jutott a baráti oligarcháknak a turizmusban, a Budapest- Belgrád vasútvonal építésre, vagy épp egyházi és sportberuházásokra. (Népszava)
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években