Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Tizenkét embert tartóztattak le az érdi verekedés miatt

Létrehozva:

Egy embert emberölés bűntette, a többieket csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgattak ki. 

Csütörtök este egy 50 éves férfi meghalt, amikor két társaság verekedni kezdett Érden, az Iparos utcai benzunkútnál. A Pest Megye Főügyészség most 12 személy letartóztatását indítványozta az ügyben – írja a 444.hu.

Az ügyészség szombati közleménye szerint egy enyingi és egy érdi család tagjai között személyes konfliktus alakult ki. Csütörtök este az enyingi család legalább 16 férfi tagja több gépkocsival jelent meg egy érdi benzinkúton, hogy ott találkozzanak az érdi család tagjaival. Mindkét család a találkozóra különböző ütlegeket, illetve szúró-vágó eszközöket vitt magával.

A benzinkútra érve az érdi családhoz tartozó egyik férfi gépkocsiját egyből a másik család egyik ott várakozó tagjának kormányozta és elütötte, majd tolatásba kezdett így ütve el egy másik férfit is.

Ezután az enyingi család tagjai a gépkocsi köré gyűltek, és kirángatták annak utasait, miközben verekedésbe keveredtek az érdi család helyszínre siető tagjaival is. A verekedő felek különböző szúró és ütő eszközökkel estek egymásnak, és még gázpisztollyal is adtak le lövést.

A konfliktus során az egyik enyingi érdekkörbe tartozó férfi egy hegyes eszközzel szívtájékon szúrta az egyik érdi családtagot, aki rövid időn belül meghalt.A több percig tartó összecsapás után az enyingi család tagjai autóval hagyták el a helyszínt, de távozás közben az érdi család tagjai megrongálták a gépkocsijaikat.

Az ügyben az elfogott elkövetők egyikét emberölés bűntette a többieket – egyelőre – csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Pest Megyei Főügyészség indítványt tett az összecsapásban részt vett és eddig beazonosított tizenkét elkövető letartóztatásának elrendelésére, mivel szabadlábon hagyásuk esetén fennáll a bizonyítás megnehezítésének, illetve egy részüknél a bűnismétlés, továbbá az emberöléssel gyanúsított személynél az elrejtőzés veszélye is.

Legnépszerűbb cikkeink