Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint Kósa Lajos hazudott

Létrehozva:

Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatót tart a bizottság ülésének szünetében az Országházban 2015. szeptember 30-án. | Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a Belügyminisztérium vásárolta meg a Pegasus-kémszoftvert.

Vagyis Kósa részéről „a minősített adattal visszaélés bűncselekményének elkövetése kizárt.”

Tényi István még november elején tett feljelentést tett feljelentést Kósa Lajos ellen minősített adattal való visszaélés, valamint hivatali visszaélés bűntette miatt, amiért Kósa az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülése után arról nyilatkozott újságíróknak, hogy a Pintér Sándor vezette tárca szerezte be a kémprogramot – írja a Népszava.

Az ügyészség határozatból kiderült, mivel Kósa szerintük hazudott, nem követett el azzal bűncselekményt, hogy erről nyilvánosan beszélt. A feljelentés elutasításának indokolásában azt írták: az ügyészség hivatalos tudomással bír arról, hogy a Belügyminisztérium Pegasus néven nem vásárolt szoftvert.

„Kósa Lajos országgyűlési képviselő nyilatkozatában konkrét adatnak az tekinthető, hogy igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint a Belügyminisztérium beszerzője volt a Pegasus-szoftvernek. Az, hogy a Belügyminisztérium megvásárolta a Pegasus-szoftvert – a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján – tényszerűen nem felel meg a valóságnak, így ez a valóságnak meg nem felelő adat nem minősülhet minősített adatnak, vagyis a nyilatkozat ezen részében a minősített adattal visszaélés bűncselekményének elkövetése kizárt” – írta az ügyészség.

A hvg.hu az üggyel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Vadai Ágnes DK-s képviselő még Kósa nyilatkozatának napján azt mondta, hogy „az idevágó meghallgatáson nem az hangzott el, hogy a BM vette volna meg a kémszoftvert”. A lap hozzátette: Vadai azt ugyanakkor nem mondhatta el, hogy a magyar oldalról ki írta alá a szerződést.

Legnépszerűbb cikkeink