Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Több mint 700 ember halt meg a monszun miatt Dél-Ázsiában

Létrehozva:

A monszunesők áradásokat és földcsuszamlásokat okoztak Indiában, Nepálban és Bangladesben. Gyerekek is vannak az áldozatok között.  

A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vörös Félhold több mint 9,6 millióra becsüli azok számát, akik áldozataivá váltak az idei monszunesőknek – írja az MTI.  A segélyszervezetek hangsúlyozták, hogy noha ez az időszak minden évben áradásokat hoz magával, idén a helyzet a koronavírus-járvány miatt súlyosabb.

Hozzátették, hogy az áradások nagyon sok termőföldet öntöttek el, még nagyobb szegénységbe taszítva azokat, akiknek a járvány miatt így is nehezebbé vált a helyzete.

Az indiai katasztrófavédelem keddi összesítése szerint az ország 11 államában legalább 571 ember vesztette életét, a monszun a kelet-indiai Asszám államot sújtotta legjobban. Bangladesi hivatalos források legalább 25 halottról, köztük 21 gyerekről tudnak.

A nepáli rendőrség szóvivője szerint az országban 126-an haltak meg áradásokban és földcsuszamlásokban, további 46-ot pedig még keresnek. A nepáli belügyminisztérium elmondta, hogy súlyos károk keletkeztek egyebek közt hidakban és vízerőművekben is.

 

Legnépszerűbb cikkeink