Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Áthajtott a piroson, hamis adatokat adott meg, a rendőrt is megrúgta a megbilincselt biciklis

Létrehozva:

Az eset még május 16-án történt a Bartók Béla úton.

Az ügyészség közleménye szerint a rendőrök a közlekedési szabálysértés miatt (áthajtott a piroson) a Bartók Béla úton igazoltatni akarták a kerékpárost, aki azonban a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg. Végül úgy sikerült csak megállítani, hogy a rendőrök a szolgálati gépkocsival elé kanyarodtak.

Ezután a kerékpáros nem volt hajlandó magát igazolni, majd amikor mégis, akkor hamis adatokat adott meg.

Amikor a nővel közölték, hogy az általa megadott adatok alapján a személyazonossága nem állapítható meg, kijelentette, hogy mivel már megadta az adatait, a rendőröknek nincs joga feltartóztatni és

neki erre egyébként sincs ideje,

majd a kerékpárjára szállva ki akarta vonni magát az intézkedés alól.

„Az engedély nélküli távozás megakadályozása érdekében az egyik rendőr a bicikli kormányánál fogva visszatartotta az elkövetőt, aki erre bal kézzel a rendőr felé ütött. Ezt követően a rendőrök megbilincselték és az előállítás érdekében megkísérelték beültetni a szolgálati gépkocsi hátsó ülésére, az elkövető azonban – akadályozva a folyamatban lévő intézkedést – folyamatosan ellenállt, és az intézkedő rendőrt combon rúgta” – írta az ügyészség, amely ezután hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a biciklist, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését, és nem élt panasszal a gyanúsítás ellen.

A bilincselésről készült videó itt tekinthető meg.

Legnépszerűbb cikkeink