Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Mészáros Lőrincék létrehozták a második legnagyobb itthoni kereskedelmi bankot

Létrehozva:

Egyesült az MKB, a Takarékszövetkezeti és a Budapest Bank.

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. – közölték a társaságot létrehozó pénzintézetek.

Tájékoztatásuk szerint a három résztvevő mindegyike 33,33 százalékos közvetlen tulajdoni részesedéssel rendelkezik az új társaságban.

  • A közös pénzügyi holding létrehozásáról május közepén írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. az MKB Bank Nyrt.-vel.
  • Május 26-án bejelentették, hogy az együttműködéshez a Budapest Bank Zrt. (BB) is csatlakozik.

Az akkor kiadott közlemény szerint az érintettek egy magyar tulajdonú bankcsoport létrehozását készítették elő. A három pénzintézet összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki, és a belföldi bankfiókhálózat közel felét, több mint 920 fiókot ők működtetik. Együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, ami a második legnagyobb Magyarországon – ismertették korábban a részt vevő pénzintézetek.

Mint a Pesti Hírlap megírta, az új, egyesült bank

erősen kötődik kormányközeli milliárdosokhoz:

  • Mészáros Lőrincnek most 48 százaléknyi tulajdonrésze van az MKB-ban. Annak egyharmadát egy szolnoki magánszemély tulajdonában lévő magántőkealap vette meg tavaly Mészáros üzlettársától, Szíjj Lászlótól.
  • A Takarékot pedig az a Vida József irányítja, aki egyben a TV2 tulajdonosa is, és régóta ismeri Mészáros Lőrincet.

Legnépszerűbb cikkeink