Archív cikkek
Lemondott az Index vezérigazgatója, a szerkesztőség biztosítékot akar
Újabb fejezet az Index legújabb történetében: lemondott Pusztay András az Index Zrt. vezérigazgatói posztjáról; a helyére Ződi Zsolt jogász kerül. A szerkesztőség biztosítékokat vár, hogy megőrizhetik a függetlenségüket.
A Kreatívnak eljuttatott közleményben jelentette be Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának és az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke, hogy Pusztay András, az Index vezérigazgatója felmondott. Bodolai azt írta: „Ezúton is szeretném megköszönni Pusztay András eddigi munkáját. Vezérigazgatói tisztségéről való lemondását elfogadtam, és felkértem egy régi jogász barátomat,
Ződi Zsoltot, akinek személye számomra garancia arra, hogy az Index továbbra is az ország legolvasottabb online híroldalaként független és hiteles tudjon maradni, hisz’ nincs másik.”
Hétfőn a 444 már írt arról, hogy Pusztay az aznapi állományülésen elmondta, hogy olyan igazgatósági határozat született múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani, de ekkor még nem nyilatkozott arról, hogy szándékában áll-e lemondani a posztról.
A Media1 nyomán itt írtunk arról, hogy Pusztay feladata lett volna egy alternatív finanszírozási konstrukció kidolgozása, hogy az Index.hu Zrt. tudjon osztalékot fizetni a kisebbségi tulajdonos Indamediának.
Az osztalékkal egy kölcsönt törlesztettek, ami voltaképpen a vételárat jelenti, amiért az Zrt. többségi tulajdona egy alapítvány kezébe került 3 éve.
Pusztay lemondása arra utal, hogy nem sikerült olyan konstrukciót kidolgoznia, ami egyszerre biztosítja a szerkesztőség függetlenségét és együttmaradását, valamint találkozik az Indamedia, kormányközeli klientúra kezébe került hitelező elvásásaival is.
A másik – korábban elvetett – lehetőség a szerkesztőség feldarabolása és a feladatok kiszervezése.
Később az Indexen Szolgálati közlemény jelent meg Dull Szabolcs főszerkesztő tollából, ebben ez olvasható: ”
„Nem látjuk még, mi következik az újságért és a szerkesztőség egységéért mindig kiálló vezérigazgatónk távozásából. Egy valamit azonban biztosan tudunk:
TOVÁBBRA IS RAGASZKODUNK A TARTALMI FÜGGETLENSÉGHEZ ÉS A SZERKESZTŐSÉG ÉRINTHETETLENSÉGÉHEZ.
És a következő napokban egyértelmű biztosítékokat várunk, hogy megmaradjanak azok az értékek, amelyek miatt az Index az ország legnagyobb, legolvasottabb lapja.
És talán a legszeretettebb is. Köszönjük az olvasóknak a felénk áradó hatalmas szeretet, a kitartásra biztató kedves üzeneteket, és még a minket szidalmazó kommenteket is. Ezeket nem is szeretnénk magunkban tartani.”
(PH)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!