Archív cikkek
180 millióval tartozik az Index tulajdonosa egy NER-közeli cégnek
A lapot birtokló cég évenként törleszti vissza részletekben a saját vételárát. Az Indexnek adományozó emberek gyakorlatilag a NER-nek fizetnek, de elő is segítik a cég teljes függetlenedését.
Újabb részletre derült fény az Index története körül, ami tovább erősíti azt az gondolatot, hogy a NER és cégbirodalma hogy szorongatja a saját bevallása szerint függetlenségét veszélyben érző Indexet.
Simicska Lajos egykori fideszes gazdasági főember részletfizetésre adta el/át az Index.hu-t 3 éve a Magyar Fejlődésért Alapítványnak. A Media1 szerint hivatalosan 270 millió forintos kölcsönről van szó, ami látszik az MFA és az Indamedia kimutatásaiban is – előbbi tartozik az utóbbinak, amelynek tulajdonosa Vaszily Miklós, volt indexes, jelenlegi NER-es médiaszakember.
Simicska 2014-ben szerezte meg Spéder Zoltán médiabirodalmának jelentős részét. Az Indexet 2017-ben adta át az alapítványnak, a médiabirodalom többi részét egy évvel később, a választás után adta el Nyerges Zsoltnak, ahonnan az Mészáros Lőrinc köreihez került.
A szaklap cikkéből az derül ki, hogy Index folyamatosan törleszti a kölcsönnek nevezett vételárat a cég (az Index.hu Zrt.) osztalékából.
- 2019-re 219 millió forint maradt a kölcsönből
- Idén 40 milliót törlesztettek, még mindig van hátra 180 millió. (Ezeket az osztalék kivételével törleszti a cég.)
A törlesztés forrásai az Index adománygyűjtő/mikrodonációs kampányai. Tehát
ha az olvasók az Indexet támogatják, akkor a pénzük NER-hez kerül.
Az Index átszervezésének terve, ami nagy port kavart, a koronavírus miatti médiaválság és pénzszűke miatt kellett napirendre kerüljön.
Így merült fel a lehetséges megoldási javaslatok között az igazgatósági ülésen a Gerényi Gábor (az LMP-s kötődésű Azonnali.hu társtulajdonosa) által bedobott koncepció, amellyel üzletileg hatékonyabb működésre próbált volna átállni az Index. A koncepciót azonban az Index igazgatósága elvetette. Pusztay András vezérigazgatót pedig megbízták egy másik koncepció kidolgozásával”.
A Media1 úgy tudja, hogy a tegnapi állománygyűlésen az újságírók garanciákat követeltek, hogy a szerkesztőség szabadon működhessen tovább. (A kiszivárogtatásért felelőssé tett Dull Szabolcs főszerkesztőt az MFA elnöke, Bodolai László nem váltotta le, de az igazgatóságból visszahívta.)
(Media1/PH)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt