Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Tíz képviselő csatlakozott Pellegrini volt szlovák kormányfő pártalakítási projektjéhez

Létrehozva:

A legerősebb szlovák ellenzéki párt, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) 10 parlamenti képviselője szerdán bejelentette, hogy csatlakozni kíván Peter Pellegrini, volt szlovák kormányfő pártalapítási projektjéhez.

Peter Pellegrini a múlt héten mondott le a Robert Fico vezette volt kormánypártban betöltött alelnöki posztjáról, és egyúttal jelezte, hogy kilép az Irányból (Smer). Pellegrini szerdán egyértelművé tette, hogy új párt alapítását tervezi – mint mondta – abban bízik, hogy szeptemberig létre tudják hozni az új pártot, amelyről egyelőre annyit mondott, hogy az „a szociáldemokrácia hangja lesz Szlovákiában”.

A Pellegrinihez csatlakozó tíz képviselő közt ott van az Irány két másik alelnöke, Richard Rasi és Peter Ziga, valamint Denisa Saková volt belügyminiszter is. Pellegrini mindezidáig nem mondott le a pozsonyi törvényhozás alelnöki posztjáról, amelyre az Irány jelöltjeként került.

A 150 fős pozsonyi törvényhozásban egy pártfrakció létrehozásához legkevesebb 12 képviselőre van szükség. Az Irány a február végi parlamenti választáson 38 parlamenti mandátumot szerzett.

Peter Pellegrini – néhány, a párt felső vezetésében is helyet foglaló társával együtt – az Irányon belül a párt szűkebb támogatottságú, liberális vonalának a képviselője. Két éve tavasszal lett az előző kormány miniszterelnöke, amikor a fiatal tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak és barátnője meggyilkolása után kirobbant tüntetéssorozat következményeként Fico távozásra kényszerült kabinetje éléről. Helyi megfigyelők szerint az Irányon belül ezután kezdett felerősödni a liberális vonal hangja. Ez még szembetűnőbb lett, miután a 2006 óta a legerősebb szlovák pártnak számító Irány elveszítette a februári parlamenti választást, amelyen csak 18,2 százaléknyi szavazatot szerzett, mintegy 10 százalékponttal kevesebbet a négy évvel korábbinál.

Korábban az Irány több vezető személyisége is rosszallóan fogadta, és a pártnak ártó, annak szétverését célzó lépésként értékelte Pellegrini lépéseit. Fico a párton belüli folyamatokkal összefüggésben korábban többször is hangsúlyozta, hogy az Iránynak „új harcosokra van szüksége”, ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy ezeknek nem „teoretikusoknak” és nem „napsugárarcúaknak” kell lenniük. Ezt a pontosan lefordíthatatlan szlengkifejezést leginkább a nagyvárosi fiatal ultraliberálisokra használják a szlovák köznyelvben. (TASR/MTI)

Legnépszerűbb cikkeink