Archív cikkek
Varga Judit szerint Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik
Az állampolgárok a járvány idején a cselekvő kormányoktól várták el a hatékony védekezést, amely elvárásnak a magyar kormány maradéktalanul megfelelt, hiszen Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik – mondta Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt az MTI szerint, s mint mondta, bár a veszélyhelyzet megszűnik, a járványügyi készültség továbbra is fennmarad, meg kell hagyni a rugalmas cselekvés lehetőségét és továbbra is be kell tartani a legszükségesebb elővigyázatossági intézkedéseket az állampolgárok egészségének védelme érdekében.
Hozzátette, a rendkívüli jogrendhez képest azonban jelentős különbség, hogy szerdán éjféltől már nem lesznek különleges jogosítványai a kormánynak, a rendkívüli jogrend helyébe lépő járványügyi készültség már a megszokott, „békebeli” működést jelenti a kormány számára.
Kiemelten fontosak a gazdasági károk enyhítését célzó intézkedések, így a vállalkozások támogatása, a munkahelyek védelme, a hitelmoratórium vagy a kilakoltatások felfüggesztése – mondta Varga.
A büntetőjog tervezett szigorítása kapcsán Varga Judit kiemelte: szükség van a törvénymódosításra annak érdekében, hogy aki szándékosan más életére tör, és ezért szabadságvesztésre ítélték, ne kerülhessen feltételes szabadságra.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében