Archív cikkek
Elképesztő mesterhármast lőtt Szoboszlai, egy félidő is elég volt a zseniális találatokhoz – videó
A magyar válogatott Szoboszlai Dominik három gólt szerzett a címvédő és listavezető Salzburg színeiben a Sturm Graz vendégeként az osztrák labdarúgó-bajnokságban.
A 19 éves futballista már a nyolcadik percben betalált egy több mint 25 méteres szabadrúgásból, majd két perccel később egy kiugratást váltott gólra, a szünet előtt pedig egy parádés labdaátvételt követően 22 méterről lőtte ki laposan a jobb alsó sarkot – írja az MTI.
A Salzburg 5-1-re győzött a nyolcszoros válogatott Szoboszlai vezérletével, akit a 64. percben lecseréltek.
Szoboszlai azt nyilatkozta, hogy a 90. percig harcoltak, és szerencsésnek érzi magát, hogy három góllal tudta segíteni a csapatát. Reméli, hogy lő még gólokat, és most már úgy szeretnének bajnokok lenni, hogy nem vesztenek már meccset.
Na de lássuk a gólokat, a 25 méteres szabadrúgás volt az első:
Szoboszlai Dominik első, gyönyörű gólja a Sturm Graz ellen ● 2020.06.10.
Sturm Graz-RB Salzburg 1-3 Szoboszlai’s first goal against Sturm
Aztán egy 16-oson belüli kiugratásból köszönt be ballal:
Szoboszlai Dominik második, szép gólja a Sturm Graz ellen ● 2020.06.10.
Sturm Graz-RB Salzburg 1-3 Szoboszlai’s second goal against Sturm
És a harmadik találat, talán mindhárom gól közül a legszebb, Zidane, a lövés előtti csel névadója sem csinálta volna jobban:
Szoboszlai Dominik gyönyörű harmadik gólja a Sturm Graz ellen ● 2020.06.10.
Sturm Graz-RB Salzburg 1-4 Szoboszlai’s third goal against Sturm
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban