Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A Gyárfás-ügy miatt vitatkozott össze Polt Péter a Kúriával

Létrehozva:

A Legfőbb Ügyész nem ért egyet azzal, hogy a bíróság egyesítette a Fenyő János meggyilkolásával vádoltak elleni eljárást.

Az ügyészség tiszteletben tartja a Kúria döntését, ugyanakkor azzal szakmailag nem ért egyet, ezért azt az ügyészségi joggyakorlat számára nem tudja irányadónak tekinteni – közölte az Legfelsőbb Ügyészség.

Polt Péter még tavaly decemberben fordult Kúriához, mert a Fővárosi Törvényszék bírája célszerűségből egyesítette a Fenyő-gyilkosság két, külön indult büntetőügyét, így

a vád szerinti a két felbujtó, Gyárfás Tamás és Portik Tamás ügyét egy eljárásban fogják elbírálni.

A legfőbb ügyész szerint ugyanakkor ez a döntés törvénysértő volt, mert Portik ellen a Fenyő-ügyben perújítás van folyamatban, és a büntetőeljárási szabályok szerint csak az eljárás azonos szakaszában folyamatban lévő ügyek egyesítésére van lehetőség, amely jelen esetben nem valósult meg.

A Kúria azonban a május 19-én meghozott végzésével elutasította Polt indítványát azzal az indokkal, hogy valóban csak az eljárás azonos szakaszában lévő ügyek egyesíthetők, ám ez a perújítás elrendelését követő elsőfokú eljárásra is vonatkozik.

Az ügyészség most erre közölte, tiszteletben tartja a Kúria döntését, ugyanakkor

azzal szakmailag nem ért egyet, ezért azt az ügyészségi joggyakorlat számára nem tudja irányadónak tekinteni.

(PH)

Legnépszerűbb cikkeink