Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen a lengyel miniszterelnök, és meg is nyerte

Létrehozva:

Mateusz Morawiecki / Kép forrása: Olaf Kosinsky / Wikipedia

Az ellenzék az utóbbi hónapokban több kormánytaggal szemben nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a szejm sorra leszavazott.  Lengyelországban eddig az összes ilyen szavazás a kormány mandátumának megerősítésével végződött, most sem történt másként. 

Bizalmi szavazást kezdeményezett csütörtökön saját kormánya ellen Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki a lépést az ország stabilizálásának szükségességével, kormánya helyzetének megerősítésével indokolta, miután az ellenzék szerinte a koronavírus-járvány alatt megpróbálja destabilizálni a belpolitikai helyzetet. A szavazást megnyerte.

Az indítványt a szejm még csütörtökön napirendre tűzi. Morawiecki előzőleg Andrzej Duda elnökkel egyeztetett lépéséről, amely ezért a június 28-ai elnökválasztással is összefüggésbe hozható.

Mintegy egyórás parlamenti beszédében a kormányfő azzal vádolta az ellenzéket, hogy a járványhelyzetben is meddő vitákat szít, a bizalmi szavazás pedig véget vet a „botránykeltő fesztiválnak”. Ezzel arra utalt, hogy az ellenzék az utóbbi hónapokban több kormánytaggal szemben nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a szejm sorra leszavazott. A törvényhozás csütörtöki napirendjén is szerepel egy, az egészségügyi miniszterrel szemben benyújtott ellenzéki indítvány.

Utalva a járvány hatékony lengyelországi kezelésére, a kormányfő aláhúzta: Lengyelország az utóbbi harminc év „legmélyebb válságából” kezd kikerülni, további fejlődése érdekében pedig szükség van a kormány, a parlament, az önkormányzatok és az államfő együttműködésére. „Engedjétek, hogy cselekedjünk, ne zavarjatok” – fordult az ellenzékhez.

Áttekintve a 2015 óta kormányzó, a tavaly őszi parlamenti választáson újból többséget szerzett Jog és Igazságosság (PiS) párt társadalmi és gazdasági reformpolitikájának eredményeit, Morawiecki kiemelte Andrzej Duda szerepét ennek megvalósításában. Sorolta a nagy infrastrukturális fejlesztések – köztük a Varsó és Lódz között építendő nemzetközi óriásrepülőtér (CPK), valamint a Visztula-turzáson épülő, az észak-lengyelországi városokat a Balti-tengerrel összekötő csatorna – terveit.

A kormányfő megköszönte a PiS vezette kormánykoalíció két kispártja, az Egyetértés és a Szolidáris Lengyelország hozzájárulását a reformok megvalósításához. Ez arra a kormánytáboron belüli korábbi átmeneti válságra is vonatkozhatott, amelynek során az Egyetértés elnöke, Jaroslaw Gowin lemondott kormányfő-helyettesi posztjáról. Gowinnak akkor a PiS-től eltérő véleménye volt a szavazás megszervezéséről az elnökválasztásnak az eredetileg május 10-re kitűzött időpontja előtt.

Andrzej Duda a kormányfő beszédét követő sajtóértekezletén aláhúzta a belpolitikai erők együttműködésének fontosságát, s ígérte: támogatni akarja az új beruházásokat, gondoskodni akar Lengyelország egyenletes fejlődéséről. Úgy vélte: a kormány terveinek nyugodt körülmények közötti megvalósítása a járvány okozta válság legyőzését, munkahelyek megőrzését biztosítja.

Az 1989-es rendszerváltás óta ötször tartottak a kormányfő által indítványozott bizalmi szavazást, a legutóbbit szintén Morawiecki kezdeményezte 2018-ban. Az összes ilyen szavazás eddig a kormány mandátumának megerősítésével végződött. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink