Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Enyhíthetik az ukrán nyelvtörvényt

Létrehozva:

Forrás: www.president.gov.ua (CC BY 4.0)

Az ukrán oktatási törvény esetében nem, ám a nyelvtörvénynek a magyar kisebbséget érintő rendelkezéseiben enyhülés várható az Orbán-Zelenszkíj találkozó nyomán.

Erről a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének Ukrajna-szakértője az M1 hétfői műsorában beszélt, az MTI erről szóló beszámolója kitér rá, hogy Fedinec Csilla emlékezetett: Volodimir Zelenszkíj ukrán államfő kifejezte szándékát, hogy kétoldalú találkozó keretében rendezné a magyar-ukrán viszonyt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, ahogy arról a Pesti Hírlap is beszámolt.

A tárgyaláson elsősorban

a nyelvtörvény azon rendelkezéseinek enyhítésére kerülhet sor, melyek a magyar nyelvű sajtót érintik hátrányosan

– mondta Fedinec, hozzátéve, hogy az ukrán magyar viszonyt jellemzi, hogy Zelenszkíj hivatalba lépése óta valamennyi „fontos” ország vezetőjével, illetve az Ukrajnával szomszédos országok vezetőivel is találkozott. Ez alól csak Magyarország kivétel.

Arról is szólt, hogy a korábbi államfő, Petro Porosenko, illetve a korábbi amerikai alelnök, Joe Biden között korábban lezajlott beszélgetést rögzítő és korrupció gyanúját felvető hangfelvétel nyilvánosságra hozásának célja az ukrán-amerikai viszony aláásása. Ez egyértelműen Oroszország érdeke – mondta a szakértő.

Legnépszerűbb cikkeink