Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

A kormánnyal elégedett, az ellenzékkel nem az államtitkár

Trencséni Dávid

Létrehozva:

A rendkívüli jogrend visszavonása azért történhet meg, mert a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakaszát eredményesen zárta Magyarország – fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Dömötör Csaba azt mondta: a koronavírus Magyarországon sokkal kevesebb emberéletet követelt más európai országokhoz képest, ez teszi most lehetővé az élet fokozatos újraindítását, és azt, hogy a munkahelyek védelmével is erőteljesebben foglalkozzon a kormány. Az idejekorán hozott döntések, a magyarok millióinak fegyelmezettsége és a szakemberek helytállása együtt hozta meg az eredményeket – jelentette ki köszönetet mondva mindenkinek, aki részt vett az összefogásban.

A rendkívüli jogrend visszavonása Dömötör Csaba szerint arra is felhívja a figyelmet, hogy „nyugodtan sorba állhatnak bocsánatkérésre” azok a közéleti szereplők, akik az elmúlt hetekben emiatt támadták Magyarországot és a magyar demokráciát. Szomorúnak nevezte, hogy köztük sok hazai ellenzéki politikust is találni. Úgy látszik, hogy nem tud akkora baj lenni, hogy ne támadják a saját országukat – fűzte hozzá.

Arról, hogy a DK-s Arató Gergely egy televíziós interjúban azon sajnálkozott, hogy az elhunytak számát tekintve sem áll rosszul Magyarország, Dömötör Csaba úgy fogalmazott: nem tudja, hogy nyelvbotlásról vagy „csúnya elszólásról” van szó, de a számok egyértelműen bizonyítják a járvány elleni védekezés eredményeit. Hangsúlyozta: a lakosságarányos statisztikákból érdemes kiindulni, mert ezeket lehet összehasonlítani, és ezek alapján Magyarország a legjobban védekező országok között van. Rámutatott: a csütörtöki összesítések szerint százezer főre vetítve Belgiumban 80-an, Spanyolországban 59-en, Svédországban 37-en, Magyarországon viszont csak öten hunytak el. Ez a jelentős különbség bizonyítja a magyar szakemberek munkáját, amiért elismerés jár – mondta az államtitkár.

Kiemelte: az ellenzék gyakorlatilag „folyamatosan torpedózta” az összefogást. Egyrészt nem szavazták meg a törvényeket, folyamatosan valótlanságokat terjesztettek, és támadták a frontvonalban küzdő szakembereket, például Müller Cecília országos tisztifőorvost.

Dömötör Csaba szerint „nagyon nincs rendben”, amikor egy ellenzéki képviselő úgy nyilatkozik egy külföldi tévének, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak felszerelést, de az sem, amikor a parlament nyilvánossága előtt azt állítják, hogy Magyarországon a legrosszabbak a halálozási statisztikák az egész világon. Jó lenne, ha „ezt a típusú álhírgenerátort” minél hamarabb kikapcsolnák, mert sok szempontból káros – emelte ki.

Kitérve az Európai Bíróság tranzitzónákra vonatkozó ítéletére azt mondta, ez nem változtat azon, hogy a kormány „meg akarja védeni a határokat”, mert nem szeretne bevándorlást. A kormánynak arról kellett döntést hoznia, hogy felszámolja a tranzitzónákat, a menekültkérelmeket a külképviseleteken lehet majd benyújtani. Ha ebből nemzetközi vita lesz, „állunk elébe” – fogalmazott.

Hozzátette: a bírósági döntés felhívja a figyelmet arra, hogy a migrációs vita tartósan velünk marad. A járványhelyzet vagy épp a gazdasági nehézségek nem leveszik napirendről a migrációt, hanem éppen ellenkezőleg, a negatív hatások egymást erősíthetik, ezért több fronton kell helytállni. Nem az a fő kérdés, hogy mióta beszélünk erről a témáról, vagy éppen unjuk-e, hanem az, hogy mi lenne a következménye annak, ha a kormány engedne a bevándorlás kérdésében – mondta.

A munkahelyvédelmi intézkedésekről szólva megjegyezte: Magyarországot jó állapotban érte a járvány, az elmúlt években 12 százalékról 4 százalék alá csökkent a munkanélküliség. Hozzátette: a kormány gazdaságvédelmi lépéseinek legfőbb célja a munkahelyek védelme, a bértámogatásokat egyre többen veszik igénybe, mint ahogy a beruházási támogatásokat is. Csak e két intézkedéssel kétszázezer munkahely megtartására vállaltak garanciát az igénylő cégek – emelte ki Dömötör Csaba.

Közölte azt is: a kormány biztosítani fogja, hogy az álláskeresési járadék lejártakor mindenki kapjon valamilyen lehetőséget vagy az államtól vagy a piacról. Várakozásaik szerint az élet újraindulásával a korábban bajba jutott szektorok is erőre kaphatnak, elég csak a turizmusra gondolni.

Dömötör Csaba hangsúlyozta: adócsökkentés és munkahelyvédelem áll szemben az ellenzéki elképzelésekkel, amelyek leginkább a segélyezési rendszert próbálják erősíteni. Ezek eleve egy magas munkanélküliséggel számolnak, de a kormány nem szeretné ezt, így a meglévő munkahelyek megvédésére és további újak megteremtésére koncentrálnak – mondta az államtitkár.

Legnépszerűbb cikkeink