Archív cikkek
A mi mindennapi szuperhőseink – 2. rész
Két hónapig szorongtunk a karanténban, és bíztunk a szerencsénkben és bennük. Bennük, a viharvert egészségügy dolgozóiban.
Ők békeidőben is szeretetből, elhivatottságból dolgoznak sokszor, sok műszakban, kevés pénzért. Most pedig a vírus elleni küzdelem első vonalában harcoltak, sokan azt is vállalva, hogy vidékről Budapestre jöttek, vagy nem mentek haza a családjukhoz lakni, nehogy megfertőzzék őket. Arcuk, fáradtságuk és fáradozásaik most egy háromrészes portrésorozatban jelenik meg a Pesti Hírlapban – ők a mi alázatos és minden dicséretet megérdemlő igazi hőseink, akinek tiszteletére még Superman is földig hajol.
Köszönjük az eddigieket és a továbbiakat!
Schliszka László gyógytornász a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szilágyi Erzsébet ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 27-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szász Viktória vezetőápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Molnár Eszter aneszteziológus, intenzívterápiás-szakorvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Maksa Mónika ápolás igazgatóhelyettes a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 4-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szobonya Sándor segédápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 27-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Takács József Jakabné takarítónő a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Nyiri Péter főorvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Pető Anita orvos rezidens a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Molnár Szilvia szakápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 23-án / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Lenhart Enikő ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 23-án / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Szívós Balázs orvos rezidens a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 23-án / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Pintér Alexandra ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 27-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Madarász Ildikó aneszteziológiai szakasszisztens, raktáros az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 4-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Tapolcsányi Éva aneszteziológus, intenzívterápiás-szakorvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Takács István szakápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Orsós Zsolt ápoló a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. május 5-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Spanics Konstantina adminisztrátor a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Kun Tímea osztályos orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. május 14-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Nyuli Márton orvos rezidens a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent László Kórházban 2020. április 22-én / Fotó: MTI/Balogh Zoltán
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében