Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

A fideszesek nem mentek el a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ügyeiről szóló bizottsági ülésre

Létrehozva:

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a képviselőknek a járványhelyzet miatt más dolguk van. Így nem lett határozatképes a bizottsági ülés.

A kormány képviselői nem vettek ma részt a Népjóléti bizottság ülésén, egy későbbi alkalommal, a veszélyhelyzetet követően természetesen állnak a bizottság rendelkezésére, hogy a bizottság tagjainak külön is beszámoljanak a koronavírus-járvány aktuális helyzetéről.

Korózs Lajos a bizottság szocialista elnöke immár sokadik alkalommal hívta meg a kormány és az Operatív Törzs képviselőit, akik eddig minden alkalommal eleget tettek a meghívásnak és a napi munkájuk és a napi sajtótájékoztatók mellett több órán keresztül álltak a bizottság rendelkezésére és ott is külön is beszámoltak a járvány aktuális helyzetéről, írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Szerdán a kormány képviselői azonban nem kívánnak élni a meghívással, a járvány elleni védekezés ugyanis még teljes erőt és munkaidőt kíván mind a járványügyi hatóságoktól és az egészségügyi vezetéstől.

Az ATV.hu szerint a népjóléti bizottság szerdai ülésén a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban kialakult helyzetről és a betegellátásban használt (vitatott hatékonyságú) lélegeztetőgépek beszerzésétől szerette volna meghallgatni az Operatív Törzs tagjait.

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt azonban nem lesz határozatképes a bizottság.

Legnépszerűbb cikkeink