Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Csányi Sándor: A magyar fociban irreálisan magasak a fizetések

Létrehozva:

Az MLSZ elnöke szerint a magyar bajnokság teljesítménye alapján nem indokoltak az akár 3-4 millió forintos havi bérek.

Hosszú interjút adott Csányi Sándor az Inforádiónak, amiben többek között dicsérte a kormány gazdaságpolitikáját, beszélt az OTP Bank helyzetéről, ami szerinte megnyugtató, valamint arról is, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban meglepte, mennyire fegyelmezettek tudnak lenni az emberek, ha erre szükség van.

Az interjú végén került elő a magyar labdarúgás kérdése. Csányi az MLSZ elnökeként beismerte, hogy a nézőszám-növelésre tett ígéretei nem jöttek össze:

„Megégettük magunkat 2010-ben, mikor az új elnökség megalakult, mert célul tűztük ki, hogy legalább tízezer legyen az átlagos nézőszám, és nem vagyunk a közelében sem”

– mondta Csányi, majd elárulta, egyetért azzal a tendenciával, hogy világszinten csökken a focisták bérezése. „Magyarországon is kialakultak irreális fizetések. Nyilván a fizetést ahhoz képest kell megnézni, hogy kitermeli-e az a játékos. Így a válság miatt a legtöbb helyen elért húsz-harminc százalékos csökkentés meg is tud maradni, mert azért jó néhány klub a világban tönkremegy. Magyarország ilyen szempontból elég jó helyzetben van, mert az MLSZ központilag értékesíti a különböző fogadási- és tévéjogokat, és ez jelentős anyagi biztonságot jelent a kluboknak. Ha megnézzük, Szlovákiában, Horvátországban, Szerbiában nagyon sok klub küzd a fennmaradásért, sok szabad futballista lesz, és ez leveri a játékosok fizetését” – fejtette ki az MLSZ-elnök. Aztán hozzátette:

Meggyőződésem, hogy ma a magyar bajnokság teljesítménye alapján nem indokoltak a több tízezer eurós fizetések.

 

Legnépszerűbb cikkeink