Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Egy elfüstölt egészségügyi rendszer – dokumentumfilm a Colectiv-tragédiáról

Svébis Bence

Létrehozva:

Forrás: HBO

2015. október 30-án, 22:30-kor a bukaresti Colectiv nevű szórakozóhely lángba borult. A zárt terű létesítménynek nem volt vészkijárata, a tűz hirtelen és gyorsan terjedt. A romániai egészségügy nem tudott megbirkózni a kialakult helyzettel, nem csak a tűz, de a kórházak állapota is sok ember életét követelte. Ezt dolgozta fel az HBO GO-n látható, Colectiv című dokumentumfilm.

Hetek óta kering egy fotó az interneten: Orbán Viktor miniszterelnök az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben járt. A kiemelt képen egy leharcolt, nem túl bizalomgerjesztő kórház látszik, ahol a lift nem működik, a falról lehullott a csempe, a főigazgató-főorvos nem megfelelően helyezte fel magára a szájmaszkot, és még sorolhatnánk. Mindenesetre nem azt az érzést kelti, hogy az ember gond nélkül megbízzon a magyar egészségügyben. Pláne egy olyan helyzetben, mint a mostani. Az öt évvel ezelőtti, romániai helyzetről szóló dokumentumfilmet nézve pedig kifejezetten aggályos.

Nem szeretnék, és nem is tisztem párhuzamot vonni a két eset közt, de nagy kérdés, hogy miként tud megbirkózni egy meggyengült egészségügy egy olyan helyzettel, amire nincs felkészülve.

A Colectivben történt tragédia ugyanis nemcsak a tűzeseten és a szórakozóhely felelőtlenségén múlt.

A kórházba került égési sérültek közül többen nem amiatt haltak meg, amiért bevitték őket, hanem egészen más oka volt. Ennek kezdett el utánajárni Catalin Tolontan, a Sports Gazette újságírója, és megdöbbentő dolgok derültek ki alapos oknyomozó munkájának köszönhetően.

A kórházban ugyanis többen nem az égési sérüléseikbe, hanem bakteriális fertőzésbe haltak bele, ami elsősorban azért történhetett meg, mert a kórházi fertőtlenítőszert a megengedettnél jóval nagyobb arányban hígították, így az igen agresszív piocián baktérium nem pusztult el az eszközök fertőtlenítése után sem. Mindez pusztán azért, hogy bizonyos emberek több pénzhez jussanak. Ezzel kezdődött a Sports Gazette oknyomozó cikksorozata, aztán dőltek a dominók. Hogy mennyi, és meddig, azt alaposan összefoglalja a film, és még azoknak is tud meglepetéssel szolgálni, akik ismerik az eseményeket.
A rendező, Alexander Nanau kamerája szinte mindenütt jelen volt: sajtótájékoztatókon, a Sports Gazette szerkesztőségében, sőt még az egészségügyi miniszter irodájában is. Nincs narrátor, kommentárok nélkül, kronologikusan nézhetjük végig az eseményeket, melyek elsősorban a betegellátás vakfoltjairól, a mindent átitató korrupcióról és a hiteles újságírói munka fontosságáról tudósítanak.

Colectiv
HBO GO, 109 perc

Legnépszerűbb cikkeink