Archív cikkek
Félmilliót ajánlott fel Majka a bajba jutott zenei dolgozók megsegítésére
Lotfi Benhaméké az alapötlet, de Majka is csatlakozott az adományozáshoz: azoknak nyújtsanak segítséget a zeneiparban ebben a nehéz helyzetben, akik a színpad mögött dolgoznak. A zenész az eddig összegyűlt 5 millió forinthoz még hozzáadott 500 ezer forintot.
„Vannak akik a háttérben dolgoznak, szerelnek, összeraknak, építenek, üzemeltetnek, hozzák-viszik, behangosítják, képet vágnak és szerves részei a produkciónak, csak éppen a színpad másik oldalán” – írja privát Facebook-oldalán Majka, majd hozzátette, hogy az ő produkciójában 22 ember dolgozik, de ebből a csapatból csak 8 embert lát a közönség. A nehéz időkben pedig a háttérben dolgozó munkatársakról sem szabad megfeledkezni.
„Lotfi Begiék kezdeményezése az egyik legjobb dolog ami ez alatt a szar időszak alatt történt, ezért én is szeretném kivenni a részem a segítségből. Szeretnék ehhez az 5 000 000 forinthoz még hozzáadni 500 000 forintot” – írja a zenész, majd zenésztársait is arra kéri, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, hogy így segítsenek azokon a munkatársaikon, akik most tényleg bajban vannak.
-
Kiemelt hírek2024.04.26. 1:58
4 százalékkal drágább itthon a benzin, mint a régióban
-
Kiemelt hírek2024.06.24. 10:25
Utolsó perces góllal győzött a magyar válogatott a skótok ellen, egyelőre továbbjutásra állunk
-
Kiemelt hírek2024.04.22. 9:55
Újít a Google Maps
-
Kiemelt hírek2024.04.24. 9:41
Változást tervez a kormány a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban