Archív cikkek
A bulinegyed fekete szerdája
Bezárt Budapest látványossága, a Szimpla Kert. Csak a VII. kerületben kétszáz helyet érint a veszélyhelyzet kihirdetése.
Több mint 200 szórakozóhelyre várhat a bezárás sorsa Budapesten, a VII. kerületben, mondta a Pesti Hírlap kérdésére Niedermüller Péter kerületi polgármester, akit épp az e témában zajlott egyeztetés után értünk el. Ennyi helynek a működési engedélyében szerepel, hogy 100 vagy annál több főt tud befogadni. A kormány elrendelte a vészhelyzet különleges jogrendjét, hogy megfékezze és megelőzze a koronavírus-járvány terjedését, és ennek része, hogy a 100 vagy ennél több fő befogadására alkalmas szórakozóhelyeknek be kell zárniuk, nem működhetnek. Az éttermek igen. A kültéri helyeknél az 500 fő alatti befogadóképességűek maradhatnak nyitva.
Niedermüller szerint a kormányrendeletek fogják pontosabban megállapítani a veszélyhelyzet vonatkozó szabályait, és vagy írásban értesítik a helyeket a bezárattatásról, vagy a rendeletben majd egyszerűen kihirdetik. A kerület szigorúan ellenőrizni fogja a szabály betartását. Ebben a hatósági iroda és a közterület-fenntartók lesznek az önkormányzat eszközei, de még a fővárosi rendészeti hatósággal is egyeztetnek.ű
„Többeket rosszul fog érinteni a bezárás”, mondta a Szimpla Kert üzletvezetője, Molnár Bence a Pesti Hírlap megkeresésére. Az este már nem nyit ki a hely, határozatlan időre bezár. A Kazinczy utca másik oldalán üzemelő Szimpla Mini nyitva marad, mert az nem esik a korlátozás alá. A hogyan továbbról még nem tud semmit a Szimpla, valószínűleg a hónapban zajló zenei tehetségkutató nem áll le, a résztvevő zenekarok koncertjei meg lesznek tartva közönség nélkül, a YouTube-on lehet ezeket követni. A helynek több mint száz dolgozója van, csütörtökön ül le a menedzsment átbeszélni velük az új helyzetet.
Az Airbnb-tulajdonosoknak is rosszul jön ez
„Ez most egy turisztikai jégkorszak”, mondja Schumiczky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete (MAKE) elnöke arra, milyen év is lesz 2020 az Airbnb-lakásokat üzemeltetőknek Budapesten. A veszélyhelyzet elrendelése nem jön jól a tulajdonosoknak, „a tavaszi szezon már elment”. A húsvéti időszakra érkeznek a lemondások – ezt most díjmentesen meg lehet tenni -, a későbbi időszakra pedig nem jönnek a befoglalások. Eddig a tulajdonosok folyamatos fellendülést tapasztalhattak, most szembesülnek a zordabb időszakkal először. Schumicky szerint a nemzetközi turizmusnak 10 hónap kell majd ahhoz, hogy helyreálljon. Ez az év tehát elment. A bulinegyed lelövése nem érinti annyira az Airbnb-lakásokat, oszlat el egy közkeletű vélekedést az elnök, mert a brit és holland bulizó, legénybúcsúzó társaságok inkább hostelekben laknak, mivel népesek, a fővárosi Airbnb-lakások 85 százaléka kicsi, 2-3 főt tud befogadni. De a kulturális események lemondása, illetve a tény, hogy az országban vészhelyzet van, elriasztja a turistákat. Azok a tulajdonosok kerülnek rossz helyzetbe, akik 1-2 lakást vittek, nekik most nincs munkájuk, pedig épp most kéne feltölteni a téli, rosszabb mellékszezon után a pénztárcájukat. A sok lakás üzemeltető cégek pedig azért lesznek rossz helyzetben, mert ő a tulajdonosoktól havi fix összegért bérlik a lakásokat, és ezt továbbra is fizetniük kell, illetve a dolgozóik (takarítók, üzemeltetők) bére is állandó kiadást jelent.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt