Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Minden harmadik hely bezárhat a bulinegyedben

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Ami már most látszik, hogy nagyon sok üzlet is eladósorba került.

Király utca, Kazinczy utca, Gozsdu udvar. Bár kiadó/eladó táblából keveset látni, úgy tudjuk, a válság és az elmaradt érdemi segítség miatt a helyek harmada feladta, és még többen kiszállnak, ha nem kapnak támogatást. Van, aki szerint a teljes körű működés csak ősztől állhat vissza.

Az egykori zsidónegyedben, ami 2019-re a budapesti éjszakai élet központjává vált, kevesebb mint 1 négyzetkilométeren több mint 500 vendéglátóegység működött nemrég, és az odacsábított külföldiek az egész városban meghatározó forgalmat generáltak – mondta Német G. Dániel, a bulinegyed szóvivője. Szerinte az üzletek több mint 50 százaléka nem fog tudni újraindulni jelentős normatív támogatás nélkül. 

 

Változik a negyed

„Nehéz egyelőre okosat mondani, hiszen még nem látszik tisztán, mikortól lehet számítani a közösségi helyeink vagy reptereink nyitására. Ami már most látszik, hogy nagyon sok üzlet eladósorba került. A Wesselényi utcában 100 méteren belül két menő divatmárkaüzlet pár hónap alatt vált ugyanolyan kínai vegyesbolttá. Az a pletyka, hogy készpénzért vették meg az üzlethelyiségeket. Remélem, hogy a Kazinczy, a Madách tér és a Gozsdu udvar atmoszférája megmarad, de az biztos, hogy nagyon más lesz a jövő bulinegyede” – fogalmazott.

Németh G. Dániel elmondta, hogy bár az állami bértámogatások rendszere papíron létezik, a valóságban a vállalkozások zárva tartása alatt keletkezett adóterhek fizetésére se volt elég, nem beszélve a bérleti díjakról vagy a rezsiköltségekről. Nulla forint bevételből lehetetlen fenntartani egy vállalkozást, több hónapon át. Az újraindulást segítő ingyenhitelt kevésnek tartja, úgy, hogy nem lehet tudni, mikor nyitnak a helyek és az országhatárok. Egy példát említett: a Szimpla Kert 2020-as bevétele 96 százalékkal csökkent az előző évhez képest, aminek következtében november óta csak a 15 százalékát tudta megtartani munkavállalóinak, ami az ágazati összehasonlításban egy nagyon pozitív példa szerinte.

A szóvivő elmondta, nagyon fontos lenne, hogy minél hamarabb elinduljanak minden érdekelt fél részvételével azok a beszélgetések, amik szigorítások helyett a jövőről és a kerületi turisztikai-vendéglátó szektor megmentéséről kell hogy szóljanak.

 

Indokolatlan sarc

Kifogásolta, hogy az önkormányzat kiszámlázta a teraszdíjakat akkor is, amikor a helyek zárva tartottak. A határozatokban egy csökkentett, 100 forint/nap/négyzetméter tarifa szerepel, ami a szokásos díj körülbelül 30 százaléka. Szerinte ez csak elsőre nem tűnik soknak, de a helyzetet tekintve teljesen indokolatlan sarc. Kiszámolta, hogy ha a november 11-étől március 31-éig elszámolt 141 napot nézik, akkor már egy kisebb, 20 négyzetméteres terasz esetén is 282 ezer forintról van szó, ami viszonylag nagy költség egy olyan szolgáltatásért, amit nem vesznek igénybe az egyébként is a csőd szélén egyensúlyozó vállalkozások.

Sétánk alatt megszámoltuk, hogy hány vendéglátóhely van nyitva a szórakozónegyed kellős közepén. A Király utcában található 28 vendéglátóhelyből 18 zárva. A Király utcával merőleges Kazinczy utca is teljesen kihalt. Bár az éttermek és kocsmák zárva vannak, azonban a jelek szerint csupán egyetlen szórakozóhelyről mond le a tulajdonosa, a Ziccer – Trollfoci Sport Pub homlokzatán virít egyedül a kiadó tábla.

A Kazinczy utcában a 39 vendéglátóhelyből mindössze 7 van nyitva, ahonnan elvitelre szállítanak ki ételt. Ugyanígy körülnéztünk a Gozsdu udvarban is, ahol csupán 4 étterem van nyitva az általunk összeszámlált 37 helyből.

Nem a klasszikus VII. kerületi bulinegyedben, hanem néhány utcával távolabb várja vendégeit jobb napokon a Három Holló Kávéház, amely szintén zárva van jelenleg. A hely egyik vezetője, Krausz Bence elmondta, hogy tavaly novemberben, a korlátozó intézkedések bevezetésekor köszöntek el a vendégektől. Egyetlen percre sem merült fel a vezetőségben, hogy végleg bezárjanak, ennél sokkal nagyobb a kulturális küldetéstudatuk.

 

znak a nyárban

„Tavaly márciusban bezártunk, valamivel a kormányrendelet előtt. Szeptembertől októberig azonban kinyitottunk, novembertől pedig részletes tervet tettünk le az asztalra, hogy miként tudnánk tovább működni. Szakítottunk a folyamatos nyitvatartással, ehelyett egyrészt a kis létszámú rendezvényekben gondolkodtunk, másrészt közösségi munkahelyet, coworking irodát hoztunk létre, ahol kellő távolságtartással létesültek volna az egymástól elszigetelt munkaállomások” – mesélte Krausz Bence. A vendéglátóhelyek általános bezárásáról szóló kormányrendelet miatt a működési modell nem tudott érdemben kibontakozni – tette hozzá.

A kávéház frontjánál egy Főtáv-építkezés zajlott tavaly nyáron, ezért azok a hónapok is kiestek. A Három Holló abban a szerencsés helyzetben van, hogy meg tudott állapodni az épület fenntartójával, a Piaristákkal. „Megállapodtunk abban, hogy rugalmasabban kezelik a beérkező költségeket. Mi eleve kedvezőbb feltételekkel béreljük a Piaristáktól a helyiséget, cserébe a három évvel ezelőtti nyitáskor mi végeztük el a közművesítést, az aljzat betonozását és számos egyéb munkálatot. Most nagyon nagy bajban volnánk, ha nem lett volna együttműködő a Piarista rend” – fogalmazott Krausz.

Mint mondta, az eredetileg 15 emberből álló személyzettől tavaly márciusban néhány hónapra el kellett búcsúzniuk. Máig tartják egymással a kapcsolatot, van, aki el tudott helyezkedni, de van, aki nem. Emiatt bértámogatást se vettek igénybe, mert mire bevezették, már megváltak az alkalmazottaktól.

Az állami támogatások közül az adófizetési moratóriummal éltek, és az is segítség volt, hogy nem kellett járulékokat fizetniük. „Mi nem próbálkoztunk meg a házhozszállítással, mert elsősorban kulturális helyszínként és kávéházként tart számon a közönségünk. Bár nagyon bízunk a nyári újranyitásban, meglátásunk szerint a teljeskörű működés legkorábban szeptembertől lesz reális” – mondta a Három Holló egyik tulajdonosa.

 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink