Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Archív cikkek

Erdogan elindította a menekülteket Európa felé

Vámosi Ágoston

Létrehozva:

Fotó: Aaref Wated / AFP

Egy körülbelül 150 fős csoport már a görög-török határra érkezett.

Megerősíti Görögország a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határait – jelentette be Athén, miután az ankarai kormány közölte: már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket. Ezzel Törökország megnyitotta határait az Európába vágyó menedékkérők előtt. A döntést a CNN Türk élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be. A török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott, hogy ne állja útját a menekülteknek. Helyszíni jelentések szerint a menekültek csütörtök éjjel megindultak, és az autópályán gyalogolnak. Celik szerint a Szíriában zajló támadások következtében „mozgolódás van” mind Törökországban az Európába, mind Szíriában a Törökországba tartók körében.

Törökország korábban már közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot, és a nyomás már nem tartható a saját oldalán. Ankara menekültpolitikája nem változott, de már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket – mondta Celik. Szerinte konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól.

Csütörtökön 33 török katona meghalt, 30 pedig megsebesült egy légicsapásban a Törökországgal határos Idlíb tartományban. A támadást a szíriai kormányhadsereg vagy a vele szövetséges Oroszország légiereje hajthatta végre.

A légicsapás hírére Recep Tayyip Erdogan elnök csütörtök este rendkívüli ülésre hívta össze stábját. Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter pedig telefonon egyeztetett Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az Idlíbben történtekről. A török hadsereg tüzérsége lőni kezdte a szíriai kormányerők idlíbi állásait.

Egy körülbelül 150 fős afgán menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel. A menetben nők és gyerekek is vannak. A kapikulei határőrök állítólag azt mondták a menekülteknek, hogy ott nem kelhetnek át, csak erdős területen vagy a görög-bolgár határfolyón, az Evroszon keresztül.

Legnépszerűbb cikkeink