Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Rebrov a fokozatos fejlődésben hisz

Létrehozva:

Fotó: Veres Viktor / Pesti Hírlap

A Ferencváros labdarúgóinak vezetőedzője, Szergej Rebrov úgy érzi, jól halad az építkezésben. Egyedül talán azt sajnálja, hogy nincs elég fiatal magyar játékos, akit beépíthetne a bajnokcsapatba.

Amikor ide szerződött, volt egyfajta elképzelése arról, milyen csapatot szeretne. Azt a Fradit látja már a pályán, amit eltervezett?

– Jól haladunk, folyamatosan fejlődünk. Persze mindig lehetne jobb a játékunk és a szurkolók is mindig többet szeretnének, de ez természetes, ez a világ minden részén így van. Én elégedett vagyok azzal, amit a csapat most nyújt.

Ezt jókor mondja, a múlt héten kaptak ki 3–0-ra a Mezőkövesdtől.

– A vereség mindig fájó, de azért nincs tragédia. Minden csapat veszt meccseket, még a legjobbak is, s nekünk máris itt a lehetőség szombaton a javításra a Debrecen ellen.

Mi a következő szint, amelyre a Fradival el szeretne érni?

– A következő szint nálam általában a következő meccs, hogy azon jól szerepeljünk. Ez esetben a DVSC-t szeretnénk megverni. Ezen a héten arra fókuszáltunk, hogy elemezzük a következő ellenfelünk taktikáját, és kijavítsuk a saját hibáinkat. Bízom benne, hogy a múlt héten látott tévedéseknek már nyoma sem lesz szombat este. Jó esélyünk van megint megnyerni a bajnokságot, ám ehhez végig koncentráltan kell futballoznunk, jóval koncentráltabban, mint azt a múlt héten tettük.

Gondolom, azért vannak céljai, vágyai a címvédésen, az újabb bajnoki aranyon túl is.

– Most biztos azt várja tőlem, hogy azt mondjam, megcélozzuk a Bajnokok Ligáját, de nem megyek bele ebbe, hogy aztán majd számon kérjék rajtam a szurkolók, miért nem sikerült, miért nem jutottunk a BL-be. Haladunk a magunk tempójában. Számomra a legfontosabb az eredményesség, ez megvan. Tavaly megnyertük a várva várt harmincadik bajnokságunkat, s felkerült a harmadik csillag a mezünkre, majd ősszel tizenöt év után ismét valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe szerepeltünk. Sőt, ha még egy kis szerencsénk is lett volna, akkor tavasszal is érdekeltek vagyunk az Európa-ligában. Úgy vélem, nem szabad túlságosan a jövővel foglalkozni. Fokozatosan kell fejlődni, nem lehet szinteket ugrani.

Ebbe a fejlődésbe több magyar játékos is belefér?

– Ez nehéz kérdés. Az elnök úr, Kubatov Gábor is azt szeretné, hogy minél több hazai, akár saját nevelésű fiatalt építsek be a Ferencvárosba. Ezt már a kapcsolatunk kezdetén kérte tőlem. Ez azonban nem olyan egyszerű. A legtehetségesebb magyar fiatalok mind külföldre akarnak igazolni, ez pedig nem jó. Itthon kellene fejlődniük. Ráadásul ezek a srácok még nem elég acélosak az NB I-hez sem, ezért szükség lenne egy U 21-es ligára, amelyben megerősödhetnek, hozzáedződhetnek a profi futballhoz. Pedig én szeretek fiatalokkal dolgozni, látok bennük potenciált. Amióta itt vagyok Magyarországon, talán ezt sajnálom a legjobban, hogy ez nem sikerült.

Ez esetben megint jöhetnek a külföldiek. A nyáron melyik posztokat szeretné megerősíteni, hol gyenge a Fradi?

– Ezt nem mondhatom el, mert azzal elárulnám, kikkel vagyok esetleg kevésbé elégedett. A célom mindig az, hogy minden poszton hasonló erősségű játékosom legyen, akik aztán harcolnak a helyért, s ezzel a másikat is ösztönzik arra, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Fejlődni mindig lehet, de azt senki sem tudja, mi a saját maximum szintje. Nekünk most a bajnoki cím megvédése a következő lépés, hogy aztán a nyártól megint álmodozhassanak a szurkolók. Nekik szabad, sőt, talán kötelező is.

Legnépszerűbb cikkeink