Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Megállíthatatlan a járvány Olaszországban

Létrehozva:

Fotó: Fabrizio di Nucci / AFP

Egyre gyorsabban terjed a koronavírus Itáliában, ahol a legfrissebb adatok szerint már 270-en fertőződtek meg.

Már hét halálos áldozata van Észak-Olaszországban a koronavírus okozta fertőzésnek. A legfrissebb adatok szerint 270-en fertőződtek meg a kórral. A betegek felét kórházakban ápolják, közülük mintegy harmincan fekszenek intenzív osztályon. Eközben már Dél-Olaszországban is találtak egy fertőzöttet, őt egy palermói kórházban ápolják. Nelic Musumeci, a szicíliai régió elnöke azt mondta, hogy egy észak-olasz nőről van szó, aki a Milánó melletti Bergamóban lakik, még a járvány kitörése előtt utazott Szicíliába.

Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés okozóját keresik: több, Olaszországba januárban és februárban visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között. A kormányfő az említett interjújában az egyik észak-olasz kórházat hibáztatta, mivel nem tartotta be az adott esetekre vonatkozó orvosi protokollt, s emiatt két fertőzési góc kialakulását tette lehetővé az országban.

„Elég nagy a káosz, a hatóságok három telefonszámot adtak meg, amelyen érdeklődni lehet, de folyamatosan foglaltak a vonalak” – mondta a Pesti Hírlapnak a Velencében élő Muhari Andrea. Ha valaki rosszul érzi magát, akkor a hatóságok azt tanácsolják, hogy ne menjenek orvoshoz, hanem a három szám egyikét hívják fel. „Mindenki köhög a családban, de egyszerűen nem érek el senkit a megadott számon” – mondta. Muhari szerint kevesen vannak az utcákon, de ez annak is betudható, hogy Velencében szerdáig eleve munkaszünet van a már megszakított karnevál miatt.

„Vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra, de nem lehet előre látni, hogy mennyire lesznek súlyosak a következmények” – mondta hétfő este Giuseppe Conte olasz miniszterelnök. Olaszországban március 31-ig felfüggesztették a sztrájkokat és tüntetéseket. A gócponttól távolabbi olaszországi városokban is üresek a mozik, edzőtermek, visszaesett a látogatók száma a firenzei Uffizi-képtárban is.

Legnépszerűbb cikkeink