Archív cikkek
Egyre nagyobb a rangja a magyar körversenynek
Kiderült az idei Tour de Hongrie útvonala. Összesen 861 kilométert tesz meg a mezőny az esztergomi célig.
A viadal nagy része Észak- és Kelet-Magyarországot érinti, csak az utolsó, legrövidebb etap lesz Esztergom környékén és a Pilisben. A nagy biciklis körversenyekkel nem vehetjük fel a versenyt, de az talán nem túlzás, egyre nagyobb rangja van a Tour de Hongrie-nak, amely két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d’Italia első három szakaszát. Így hát az amúgy is hazánkban tartózkodó World Tour-csapatok szívesen neveztek a magyar körversenyre is.
2020-ban ismét hétfős együttesek szerepelhetnek, a mezőny létszáma várhatóan 140 fős lesz. A szervezők eddig tizenhárom csapat indulását jelentették be. A rajtnál ott lesz a magyar válogatott, s több klub színeiben is indulnak magyar bringások, várhatóan 10-15 hazai versenyző áll majd rajthoz Debrecenben. Tavaly négy prokontinentális együttes vett részt a viadalon, az idén ebből a kategóriából eddig már öt jelezte indulási szándékát, akárcsak az élvonalat jelentő World Tourból. A sportág csúcskategóriájából már biztosan ott lesz a mezőnyben az Asztana, a Trek-Segafredo, a Mitchelton-Scott, a Jumbo-Visma és a CCC. Utóbbiban versenyez egy magyar is, de Valter Attila valószínűleg a Girón fog szerepelni.
KBL
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója