Olimpia szülinapra

Kárhoztathatná az életet Fazekas Mária, de ehelyett örül annak, hogy asztaliteniszezőként ott lesz Tokióban.

Marcsinak szólítja az egész pingpongmezőny. Szeretik őt, mert soha nem adott okot arra, hogy ne szeressék.

– Későn, kilencévesen kezdtem el pingpongozni – meséli –, talán éppen azért bírom ilyen régóta az asztal mellett, mert nem olyan fiatalon kerültem be a mókuskerékbe, mint a többiek. Hiába kezdtem későn, hamar belejöttem. Tizenhárom évesen azonban meghalt anyu. Ám az életnek erre is volt válasza, a nővérem a szárnyai alá vett. Apukám is mindent elkövetett, hogy ne szenvedjek semmiben hiányt. De aztán az élet itt is közbeszólt, épp az athéni olimpián szerepeltem, amikor apu meghalt. Fájt a veszteség, de még épp megnézhette az egyéni meccsemet. A rossz és a jó hullámokban tört be az életembe, de én igyekeztem mindig a jóra figyelni.

Marcsi karrierje is ilyen hullámzó volt. Amikor felnőttkorba ért, elképesztően nagy volt a konkurencia a hazai mezőnyben. Aztán beverekedte magát a válogatottba, nem sokkal később azonban porckorongsérve miatt kénytelen volt lemondani a címeres mezről.

– Nem tudom, mennyi szerepe volt ebben a lelki dolgoknak, az biztos, hogy amikor csak klubszinten kaptam a terhelést, sokkal jobban bírtam a strapát. A mostani helyzet persze más volt, január 14-én szólt Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány, hogy Póta Georgina terhessége miatt be kéne ugranom az olimpiai selejtezőre, másnap igent mondtam, egy héten belül már kint voltunk Portugáliában, ahol aztán a közreműködésemmel sikerült megszereznünk a kvótát. Zoli kérdésénél egy estét gondolkoztam, a második kérdésnél, amikor arra volt kíváncsi, hogy szeretnék-e Tokióban is ott lenni, már egy percet sem lamentáltam.

Marcsi Tokióban ünnepli majd 45. születésnapját, de nem zavarja, hogy egy csomó versenyzőnek akár az édesanyja is lehetne.

– Az olimpiai selejtező után jól megröhögtettem a lányokat, amikor a sikerünk után a telefonomon minden ikonon több száz értesítés villogott, benyögtem ugyanis, hogy 2004-ben Athénban még csak SMS létezett. És azt már nem is mondtam nekik, hogy gyerekkoromban még vezetékes telefonunk sem volt.