Újra pályán Törőcsik András!

Törő táncol. Lépései óvatosak, kimértek. Nem argentin tangó ez, vele kapcsolatban az argentinok emlegetése egyébként is szívfacsaró. A súlyosan beteg klasszis néha fölmegy a gyepre. Elkísértük.

Törő arca elszánt, látszik rajta a koncentrálás, mintha éppen egy Steiner nevű német hátvédet ültetne laza testcselekkel a fűre, ahogy tette, amikor az Újpest három–egyre verte a Kölnt a Megyeri úton. A látvány egyszerre szívbemarkoló, felkavaró és örömteli. Törőt újra pályán, zöld gyepen látni, ahogy labdát terel, passzol, önfeledten játszik, különleges élmény. Különösen olyan embernek, aki többször is állt is az ágya mellett Budakeszin, a rehabilitációs központban.

Egy csillag mindennapjai

Törőcsik András évek óta kórházban él.

Két esés okozta súlyos fejsérülés, koponyaműtétek és a szabados életforma megtette hatását. Törő folyamatos figyelmet és gondoskodást igényel. No meg sok-sok szeretetet a barátaitól, egykori pályatársaitól és a családjától. Éva, a nővére, mint valami anyatigris, úgy vigyázza Törő életét, s ha csak teheti, hazaviszi magához, mint karácsonykor is. De a legtöbb időt az Újpest egykori klasszisa mellett Pintér István tölti el. Masszőr, de sokkal több annál. Lesi Törő minden kívánságát, ha kell, szó szerint kiemeli az ágyból, hogy mozogjon, mozogjon, minél többet mozogjon. Szinte naponta ott van Budakeszin, foglalkozik Törőcsik Andrással – a lelkével és a testével egyaránt.

„Nagyjából két és fél éve kezdtem el segíteni Törőt. Gondoskodom róla, és mindent megteszek azért, hogy a lehetőségekhez képest jó állapotban legyen. Büszke vagyok arra, hogy egyre többet mozdul ki a rehabilitációs intézetből. Rendszeresek a közös kirándulásaink, gyakran jövünk ide Pasarétre, a Pénzügyőr pályára, hogy újra a zöld gyepen legyen, érezze a fű illatát, és élvezze a labda pattogását. Ez az élete. És úgy hiszem, a futball tartja őt életben. Ha rossz az idő, akkor sem unatkozunk, rendszeresen sakkozunk. Törő nagy zsivány, gyakran jár túl az eszemen, valamilyen trükköt mindig bevet. Olyankor pedig nevet önfeledten…”

Látogatja felesége és fia

Pintér István hihetetlen türelemmel és alázattal foglalkozik az egykori világklasszissal, aki talán túlságosan is elzárkózik a külvilágtól, mintha csak ott érezné magát biztonságban, a városszéli intézetben. Pedig ahányszor autóba ültetik és elviszik valahová a városba, mondjuk, a Megyeri útra, Újpest meccsre, ahogy néz ki az ablakon, meséli a sztorikat, hogy lám, itt volt annak idején, ott mi is történt vele, és amott milyen felejthetetlen élményben volt része. Megdöbbentő, amilyen pontosan felelevenít réges-régi szituációkat.

Hogy aztán máskor inkább csak hallgasson.

Annak viszont mindig örül, ha látogató érkezik, és olyan régi játékostársakat is megismer, akiket évtizedek óta nem látott. Nem csak a barátai jönnek be hozzá, hanem felesége, Terka, és közös gyermekük, Attila is. Törő ilyenkor szinte kivirul, ahogy mondja fiának: „Na, mi van, Profi, téged is lehet látni…?”

Újra a gyepen

Törő táncol. Már nincs annyi tűz és temperamentum a mozgásában, mint amikor Bálintot és Rabot, a Fradi belső védőit bolondította meg a Népstadionban. De a szeme most is a labdán, az a láb, az az egykoron utánozhatatlan virtuóz mozdulatokra képes láb most is érzéssel, gyengéden érinti a játékszert. A szél fel-feltámad, felettünk felhők rohannak, jelezve, hogy a tél pillanatok alatt tavaszra vált. Törő szinte boldognak látszik, pedig néhány héttel ezelőtt alaposan ráijesztett mindenkire. Pintér István meséli: „Megakadt az étel a nyelőcsövében, és úgy megijedtünk, hogy a sürgősségire kellett szállítani. Aztán kiderült, hogy van ott valami szűkület, ami miatt óvatosan kell majd ennie, nehogy újra megtörténjen a baj. Azóta leginkább pépes dolgokat eszik, kicsit le is fogyott, de jókedvű, különösen ha itt vagyunk a pályán…”

Törő táncol, a szél fütyül hozzá, a labda pattogása a muzsika hangja. A táncóra kezdőknek és haladóknak majdnem olyan, mint amikor a Steiner nevű hátvéd Kölnből elvétette a lépést, és hanyatt esett.

Sinkovics Gábor