Balog Zoltán számára 2014-ben adományozta Ózd városa a díszpolgári címet. Most pedig visszavonták tőle.
A gazdagréti református lelkipásztor az istentiszteleten üzent Balognak Zoltánnak.
Balog Zoltán református püspök a február 16-ai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről – közölte a Magyarországi Református Egyház.
Információink szerint rendkívüli zsinat dönthet Balog Zoltán sorsáról, amely érintheti a püspök által betöltött pozíciókat is.
L. Simon László példaértékűnek nevezte Novák Katalin felelősségvállalását azzal, hogy lemondott, a volt múzeumigazgató ugyanezt várja el Balog Zoltántól is.
A Pesti Srácokot vezető Huth Gergely után Bayer Zsolt, a Fidesz első számú publicistája is beleszállt Balog Zoltán református püspökbe.
Balog Zoltán beismerte, hogy amikor kikérték a véleményét az ügyben, ő úgy nyilatkozott, hogy K. Endre megérdemli a kegyelmet.
64-33 arányban nyerte a szavazást.
Húsvéthétfőn szentelik fel az Orbán-kormány korábbi miniszterét.
Szinte kétharmaddal választották meg.