Magyarország
Balog Zoltánt beiktatták református püspöknek
Húsvéthétfőn szentelik fel az Orbán-kormány korábbi miniszterét.
Dunamelléki Református Egyházkerület novemberben választotta meg új püspökét. Az új püspök Szabó Istvánt váltja, aki három cikluson, 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.
A koronavírus-járvány miatt zárt körben megtartott beiktatás után Balog Zoltán a református egyház jelenlegi legsürgetőbb feladatának nevezte a közösségek megerősítését. Fontosnak tartja a találkozást a fiatalokkal, hiszen ők a jövő egyháza és a jövő Magyarországa.
Nagy lehetőség a hit- és erkölcstan oktatás,
amellyel több mint százezer fiatalt érnek el, ugyanakkor szükség lenne az oktatás reformjára és a hitoktatók státuszának megerősítésére, lelki és szellemi képzésükre.
“Ugyancsak fontos az egyháznak a református egyetemen tanuló nyolcezer diák. „Szeretném, ha ők nem egyszerűen egy egyetemen tanulnának a sok közül”, hanem megkapnák azt a pluszt, amit a református, keresztyén hitvallás adni tud”.
Korábbi miniszteri szolgálata és püspöki szolgálata közti különbségről szólva azt mondta: „az egyházban nem szeretjük valamifajta politikai korrektség jegyében elhallgatni vagy átcsomagolni azt, amit igazságnak ismertünk fel. A reformátori és bibliai örökséghez híven a lehető legnagyobb őszinteségre van szükség” – mondta Balog Zoltán.
Húsvét hétfőn tartják majd meg a püspökszentelést, mert szeretnék, ha azon minél nagyobb számban részt vehetne a gyülekezet. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt