Pénteken vett fel a bérelt kocsijába 4 szír állampolgárt, hétfőn már börtönbe is került.
Könnyű sportnak tűnik mindkettő, de úgy látszik, mégsem az. Legalább senki nem sérült meg.
Letkésnél lezárják a határátkelőt Szlovákia felé, és ez jócskán megnehezítheti a helyiek és környéken élők életét.
De a Belügyminisztérium nem adja ki a lakcímadatokat.
A Fidesz-képviselő úgy látja, számos sportág működésképtelen lenne állami támogatás nélkül.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia papi közlések szerint meg fogja változtatni a misekönyv szövegét, tehát nem csupán a járványhelyzet idejére módosul a megszokott gyakorlat.
Március eleje óta már működik az azonnali fizetési rendszer, most újabb lehetőség jön.
Csak telefonon és online lehet ügyeket intézni.
Az ÁSZ évek óta szorgalmazza a plakátpiac esetében is a médiapiachoz hasonló szabályozási környezet megalkotását és elfogadását.
Csak hétfő délután jelezték az Európai Bizottságnak, hogy másnaptól kizárólag indokolt esetben léphetnek külföldiek az országba.