Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Elmarad a kézfogás a katolikus templomokban

Létrehozva:

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia papi közlések szerint meg fogja változtatni a misekönyv szövegét, tehát nem csupán a járványhelyzet idejére módosul a megszokott gyakorlat.

„Engesztelődjetek ki szívből egymással” – ez lesz a hivatalosan alkalmazandó felhívás a latin rítusú római katolikus szentmisén ott, ahol eddig ez szerepelt: „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Eddig is előfordult már, hogy a kiengesztelődésre hívó mondatot alkalmazták a liturgiák során, a béke jelével való köszöntésre viszont hamarosan már nem szólíthatják fel a híveket – írja a Szemlélek Értékmagazin

Minderről egy győri szentmise hirdetésében tájékoztatta a jelenlévőket a lelkipásztor, aki hozzátette, hogy a területileg illetékes püspök, Veres András azonnali hatállyal kötelező erővel elrendelte a módosítást a Győri Egyházmegyében. A mondatcsere egyben azt jelenti, hogy innentől kerülni kell a kézfogást a szentmiséken.

A lap megkereste az egyházmegye papjait, akik megerősítették a változásokat. Egybehangzó tájékoztatásuk szerint a misekönyv szövegének megváltoztatása várható, így a döntés hatálya nem csupán a Győri Egyházmegyét érinti, ahol viszont már mostantól – augusztus végétől – kerülni kell a békejobb alkalmazását a latin rítusú római katolikus szentmiséken.

Legnépszerűbb cikkeink