A pénzbüntetés elkerülését lehetővé tevő reformcsomag végrehajtására kaphat időt a kormány.
Meghosszabbítják a téli szünetet, lesz igazgatási szünet, egyeztetnek és segítik az önkormányzatokat, és valójában nincs is kifizetési stop. Illetve van, de nem úgy. Itt a Kormányinfó!
Csütörtök kora reggel még egy apró remény látszott arra, hogy a forint tartja magát, de aztán folytatta a mélyrepülését, ennek eredményeként új történelmi mélypontra esett a forint...
„Hangulatjelentéseket” is készít az a megfigyelési technológia, amely izraeli lapértesülések szerint az Avnon Group nevű izraeli védelmi ipari vállalat ad el a magyar kormány számára.
Az úgynevezett népszavazás során például a donyeckiek 99 százaléka akar Oroszországhoz csatlakozni.
A sztrájkoló tanárok nem csak a jelenlegi bérüket nem kapják meg, de tovább levonások várnak rájuk.
Ám ezzel be is fejezik a kamatemelést. Matolcsy György szerint jó nagy pontot tettek ennek végére, aminek viszont a forint pedig nem örül.
A brit Védelmi Hírszerzés összefoglalója arról szól, az orosz vezetők remélik, Putyin bejelentheti az ukrajnai népszavazás után a területek csatlakozását Oroszországhoz és ezzel támogatást kovácsolhat a...
A határzárt követően csak külön engedéllyel hagyhatnák el az országot a hadköteles korú férfiak.
Az első exit pollok szerint akár 45-47 százalékot is elérhetett a jobboldali pártszövetség az olaszországi választásokon, jgy a törvényhozás mindkét kamarájátban kényelmes többségük lehet. Az Olaszország...