Connect with us

Kiemelt hírek

Újabb két hónap haladékot kaphat az Orbán kormány

Létrehozva:

A pénzbüntetés elkerülését lehetővé tevő reformcsomag végrehajtására kaphat időt a kormány.

A jövő héten kerül sor az európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácskozására, amelyen még nem lesz téma a „magyar ügy”. Ennek a fórumnak kell döntenie arról, hogy valóban megfosszák-e Magyarországot a felzárkózására szánt közösségi támogatások egyharmadától – írja a Népszava. A Népszavának nyilatkozó EU diplomata szerint a tárcavezetők erősen hajlanak rá, hogy az Orbán kormánynak plusz két hónap haladékot adjanak a pénzbüntetés elkerülését lehetővé tevő reformcsomag végrehajtására.

Haladékot kaphat a magyar kormány

Az Európai Bizottság szeptember 18-án 3000 milliárd forint (7,5 milliárd euró) támogatást javasolt elvonni Magyarországtól az uniós forrásokkal elkövetett és büntetlenül hagyott visszaélések miatt. A biztosi testület ugyanakkor jelezte, időt kell hagyni a magyar kormánynak, hogy végrehajtsa azokat a korrupcióellenes intézkedéseket, amelyek meglátása szerint jelentősen javítanák a közösségi források szabályos felhasználását. Szankciós javaslatát ezzel a kiegészítéssel utalta a tagállami pénzügyminiszterek tanácsa elé. A tárcavezetőknek egy hónapjuk van a döntésre, de rendkívüli esetben a határidőt két hónappal megtoldhatják, így október helyett decemberben kell majd határozniuk: jóváhagyják-e vagy elvessék a pénzmegvonásra tett javaslatot.

Az Orbán kabinet összesen 17 törvényt és intézkedést terjesztett az Országgyűlés elé, hogy elhárítsa a pénzvesztés kockázatát. A tervezett korrupcióellenes intézkedéseket egyeztette az Európai Bizottsággal, és november 19-ig kapott haladékot a teljesítésükre.

Az Európai Parlamentben nincs mindenki meggyőződve róla, hogy a Fidesz-kormánynak haladékot kell adni a reformokra. – „Orbán Viktornak volt elég ideje, hogy teljesítse a brüsszeli elvárásokat, ezért nem látjuk értelmét, hogy az intézmények tovább halogassák a döntést. A javasolt támogatásokat késlekedés nélkül fel kell függeszteni” – mondta a Népszavának Pedro Marques, a szocialista frakció egyik helyettes vezetője a politikai csoport álláspontjáról.

Jövő hét kedden tart vitát az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a Magyarországgal szemben elindított jogállamisági eljárás friss fejleményeiről.

Legnépszerűbb cikkeink