A szakma szerint akkora a tanárhiány az intézményekben, hogy lassan nincs értelme iskolába járnia a diákoknak. A Pedagógusok Szakszervezete azt követeli a kormánytól, hogy az iskolaigazgatók...
Iskolai jelenlét vagy távoktatás? Ha a tanárokat rendesen sikerül megvédeni, akkor az iskola nem lesz gócpont, a távoktatás viszont sem a szülőknek, sem a gyerekek közötti...
Túlcsordult az ellátórendszer – hangoztatják egyre gyakrabban az egészségügyi dolgozók, pedig a java csak most következik.
Erről adott hírt az örmény miniszterelnök, amit később az azeri és orosz oldal is megerősített. Az azeriek megtarthatják az eddig elfoglalt területeket, és három régióban atveszik...
A járványügyi korlátozások állnak a háttérben.
Ha lelkemnek, mielőtt Hádészból ide származott, lehetősége lett volna a választásra, bizonyosan nem választottam volna a hont, melyben születtem – írta egykor a nemzetinek kikiáltott költő....
Nagyrészt még mindig olyan élelmiszereket dobunk a kukába, amelyek megmenthetők lennének. A megoldás: szemléletváltás.
Szombat óta buszsávok szelik át a pesti belvárost a hármas metró vonala fölött, megnéztük, milyen volt az indulás.
Függetlenül a győztes személyétől, nem csak a napokig tartó szavazatszámlálás miatt marad emlékezetes a 2020-as amerikai elnökválasztás.
Szombat délután biztossá vált: Joe Biden az Egyesült Államok 46. elnöke. Trump több államban is jogi úton támadja az eredményt, egyelőre nem sok sikerrel. A szavazatok...