Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Örök emlék marad az idei választás

Létrehozva:

Függetlenül a győztes személyétől, nem csak a napokig tartó szavazatszámlálás miatt marad emlékezetes a 2020-as amerikai elnökválasztás.

Arizonában a választási bizottság épülete elé vonultak a Trump-szimpatizánsok szerda este. Bár az elnök egész nap amellett kampányolt, hogy állítsák le a szavazatszámlálást, hívei éppen az ellenkezőjét akarták:

Arizonában fokozatosan csökkent Biden előnye, ezért türelmetlenül sürgették a szavazatok számolását. A tüntetés viszont inkább lassította a folyamatot, az államban pedig továbbra is Biden vezet több mint 30 ezer szavazattal.

Az viszont már biztos, hogy megválasztották az USA első transznemű szenátorát: Delaware-ben a demokrata Sarah McBride-ot találták a legalkalmasabbnak a pozícióra. A republikánus Madison Cawthorn pedig 25 évesen a kongresszus elmúlt 50 évének legfiatalabb képviselője lett. A fiatal botrányhős korábban az Instagramon jelentkezett be a „Sasfészekből”, Hitler kedvenc nyaralóházából, posztjában pedig „Führernek” nevezte a diktátort, és azt írta, bakancslistáján szerepelt ellátogatni a helyre. Később törölte ezt a bejegyzést.

A Trump-vezette Fehér Ház szokatlanul csendessé vált a hét végére. Az egyetlen kiszivárgott sajtóhír, hogy az elnök kabinetfőnöke, Mark Meadows és a kampánystáb vezetője, Nick Trainer elkapták a koronavírust. Meadows ott volt a kedd esti eredményváró rendezvényen is a Fehér Házban, amin több százan vettek részt, és szinte senki nem viselt maszkot. Az Egyesült Államokban zsinórban harmadik napja dönt rekordot az új fertőzöttek száma, az elmúlt heti átlag pedig meghaladja a napi százezret.

Legnépszerűbb cikkeink