Kiemelt hírek
Metrópótlás hétvégén: vihar előtti csend
Szombat óta buszsávok szelik át a pesti belvárost a hármas metró vonala fölött, megnéztük, milyen volt az indulás.
A hármas metróvonal középső szakaszának felújítása miatt a Nagyvárad tér és a Lehet tér között szombat óta nem járnak a szerelvények. A pótlásról buszkaravánok gondoskodnak a felszínen, alaposan felborítva a pesti belváros közlekedési rendjét. Az első, szombati napon viszonylag jó tempóban haladtak a buszok, még úgy is, hogy nem kellett fizetni a parkolásért, így a szokásosnál több autó közlekedett a város útjain. Alkalmi fennakadások azért így is voltak, délután többször előfordult, hogy néhány, kereszteződésben ragadt autós percek alatt hatalmas torlódást varázsolt a többsávos utakra.
A Váci úton a Lőportár utcától a Nyugati térig felszámolták a párhuzamos parkolást, így a buszok úgy kaptak külön folyosót, hogy az autók sávjai sem csökkentek. A Nyugati téri felüljáró alatt már korábban kialakították annak a lehetőségét, hogy a buszok ne a felüljárón át, hanem szintben keresztezzék a nagykörutat – itt közlekedtek a buszok azokon a hétvégéken, amikor a teljes vonalon pótlás volt. A Bajcsy-Zsilinszky úton egyébként is van buszsáv, viszont így a metrópótlóknak a sávon olyan járatokkal kell osztoznia, amelyek olyan helyeken is megállnak, ahol a pótlóbuszok nem. A ritkább menetrend miatt ebből hétvégén nem volt fennakadás, csúcsforgalomban azonban előfordulhat, hogy a pótló „beszorul” a megállóban álló troli mögé, akár percekkel növelve az amúgy is feszes menetidőt.
Az Üllői úton már a metró déli szakaszának felújítása idején kialakították a buszsávokat, így oda szinte „hazamennek” a metrópótlók. A legkomolyabb beavatkozás a Nagyvárad téri forduló kialakítása, amely külön lámpát és felfestést kapott. A legproblémásabbnak a Deák tér és a Kálvin tér közötti szakasz ígérkezik. Itt már sok helyen autós forgalmi sávot is elvettek a buszok javára, sőt az Astoriánál a Szabadság híd felé egy rövid szakaszon egyesül is a két sáv – valószínűleg itt lesznek a legnagyobb gondok munkanapokon.
Ugyanitt, a másik irányban, a Rákóczi út előtt a buszoknak a kerékpárosokkal kell osztozniuk egy rövid szakaszon, és elnézve a sáv szélességét, nem ez lesz Budapest legnépszerűbb kerékpárútja a következő másfél évben. Mindkét végállomáson BKK-s forgalomirányítók terelik a buszokat, amelyek 45 másodpercenként indulnak. A kialakított útvonal sok helyen szó szerint ki van centizve, így egy-egy pakolászni megálló furgon, vagy buszsávba „tévedt” autós hamar fennakadást okozhat. A tervek szerint a rendőrség fokozottan ellenőrzi majd a metrópótló sávjait.
Fekete Norbert
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt