Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nehéz eldönteni, melyik a jobb

Létrehozva:

Iskolai jelenlét vagy távoktatás? Ha a tanárokat rendesen sikerül megvédeni, akkor az iskola nem lesz gócpont, a távoktatás viszont sem a szülőknek, sem a gyerekek közötti különbségeknek, sem pedig a tanulmányi eredményeknek nem tesz jót.

Romlik a járványhelyzet, egyre többfelől hallani, hogy zárják be az iskolákat. A szülők egyfelől aggódnak és elégedetlenek az iskolai járványügyi intézkedésekkel. A Szülői Hang szülői oktatási civil szervezetnek 10 ezer szülő küldte vissza véleményét, ezek alapján kiderült, a tanórai távolságtartás és a maszkviselet gyakorlatával 70 százalék elégedetlen, a nem megfelelő kontaktkutatás és teszt miatt 70 százalék, a fertőzések miatti és karantén elrendelésének hiánya miatt pedig 57 százalék nem elégedett.

Csak minden harmadik szülő jelezte, hogy a tanárok rendszeresen maszkot hordanak az óra alatt. A pedagógusok ugyancsak aggódnak, hogy könnyebben elkapják a koronavírust.

Az iskolák kommunikációjával a szülők harmada kifejezetten elégedetlen.

Egy, a KSH Demográfiai Kutatóintézete által szemlézett elemzés szerint alig, vagy egyáltalán nem haladtak a tananyaggal a járványügyi lezárások, a távoktatás idején a diákok.

Engzell és társai 350 ezer 7-11 éves holland diák adatait elemezték, összehasonlítva a lezárás előtti és utáni vizsgaeredményeket a korábbi évek eredményeivel. Három százalékkal gyengültek az eredmények abban a tanévben, amiben az ötödévnyi kiesést jelentő lezárások voltak, ami Hollandiában 8 hetet jelentett. Az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyerekei körében akár másfélszer nagyobb volt a lemaradás. Ráadásul Hollandiában technológiailag felkészültek voltak a távoktatásra.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Pesti Hírlapnak adott korábbi interjújában a témával kapcsolatban elmondta, hogy a távoktatás növeli a különbségeket a diákok között. A Szülői Hang fenti felmérése is kérdezett a távoktatásról, itt a tanulók 61 százalékánál tapasztaltak lemaradást, 16 százalékuknál súlyos lemaradást. Emellett a távoktatás a szülőket is megterhelte, 49 százalékuknak hosszú távon nem egyeztethető öszsze a munkával, 48 százaléknak anyagi terhet is jelentett a munkahelyről való kimaradás. Mégis a szülők 59 százaléka jelezte, jobb lenne átállni távoktatásra a járvány megfékezése jegyében.

Ugyanakkor a tudomány szerint az iskolák – néhány kivétellel – nem tekinthetőek gócpontnak, ellentétben az idősotthonokkal, ugyanis csak követik, de nem alakítják a járványdinamikai mutatókat. Erről jelentek meg cikkek a Nature-ben, és a WHO kutatásai is erre jutottak. Valamint arra, hogy az iskolai dolgozók sérülékenyebbek voltak, tehát elsősorban őket kellene megvédeni.

Dercsényi Dávid

Legnépszerűbb cikkeink